Ingyen vitorlázás, olcsóbb szobák a Balatonnál

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 22. 10:33
Ingyen vitorlázással, olcsóbb menükkel és szobaárakkal csábítják a tóhoz a vendégeket a Nyitott Balaton kampányához csatlakozó szállás- és vendéglátóhelyek.

Ahogy már korábban megírtuk, most már nincs vége a balatoni szezonnak az iskolakezdéssel. Illetve a nyárinak igen, az "őszi szezon" viszont szintén nagyon izgalmas, egészen más programok kerülnek előtérbe.

Összesen 182 szálláshely és 86 vendéglátóhely csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amelynek keretén belül ősszel is turistákat szeretnének csábítani a Balaton partjához.

Fotó: Nyitott Balaton


Az akció szervezői azt szeretnék bebizonyítani, hogy a régió augusztus után sem kihalt, ilyenkor is érdemes a Balaton partjára elutazni, áll a Nyitott Balaton közleményében. Szeptember 25. és október 5. között 162 olyan balatoni eseményt szerveznek, amelyek felkelthetik az utazni vágyók érdeklődését. Ebben az időszakban több vendéglátóhely kedvezményes menükkel, a szállások pedig 20 százalékkal olcsóbban kínálják szobáikat.

Ezzel az akcióval a balatoniak nem a nyári szezont akarják meghosszabbítani, hiszen ugyanazt, amit nyáron kínálnak, ilyenkor nem lehet eladni, mondta Semsei Sándor, a Magyar TDM Szövetség elnöke. A Nyitott Balaton elnevezésű akcióval gyakorlatilag újabb szezont szeretnének teremteni. Ősszel teljesen más kínálatot ajánlatokat szeretnének a középpontba állítani, olyan dolgokat, amelyek nem feltétlenül kötődnek a nyárhoz. Ilyenek például a kerékpáros túrák, a nemzeti parkok kínálta, de sok lehetőségeket rejtenek magukban az őszi gasztronómiai fesztiválok is.

Az akciót a Magyar Turizmus Zrt. is támogatja. Az őszi Balatont reklámozó kampány keretén belül több érdekességre is bukkanhatunk. Zamárdiban és Balatonföldváron, Siófokon, ingyenesen kipróbálhatják a vitorlázást azok, akik még sosem ültek ilyen hajón.

Speciális programmal készül Balatonalmádi is, olyan helyekre juthatnak be a vendégek, ahol csak ritkán járhat turista. Ingyenes körsétákon mutatják be azokat a villákat és történetüket, amelyeken keresztül jobban megismerhetjük a Balaton életét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.