Próbálta már az új MÁV-os jegyautomatát a Keletiben?

MÁV
PUBLIKÁLÁS: 2015. május 21. 12:21
Újfajta, továbbfejlesztett érintőképernyős jegyértékesítő automatákat telepített a MÁV-START a Keleti pályaudvarra. A döntött kijelzőjüket lejjebb helyezték, hogy könnyebben kezelhetőek legyenek, egy új funkciójuk miatt pedig már bankjegyeket is képesek visszaadni.

A jegyvásárlási lehetőségek bővítése és a sorban állás csökkentése érdekében a MÁV-START a Keleti pályaudvar csarnokában, peronjainál és aluljárószintjén az új gépek beüzemelésével és a meglévők lecserélésével összesen tizennégyre bővítette a jegyautomaták számát - olvasható a MÁV közleményében.

Mávcsoport.hu

A vasúttársaság 2013 nyarán helyezte üzembe az első modern jegyautomatát, amelyből jelenleg 65 darab működik az országban. A továbbfejlesztett új automaták az előzőekhez hasonlóan teljes értékű jegykiadó automataként működnek: az útvonal megtervezése és kiválasztása után készpénzzel, illetve bankkártyával – akár PayPass kártyával, érintésmentesen – is ki lehet fizetni a jegyeket. A legtöbb belföldi menetjegytípus mellett megvásárolhatók a kerékpár- illetve élőállat-jegyek, az InterCity pót- és helyjegyek, a vasúti bérletek, de átvehetők az interneten vásárolt menetjegyek is; sőt számlát is lehet igényelni.

Nemcsak vásárlásra szolgálnak az automaták, hanem az utasok tájékoztatására is: az állomás – vonatinfó adatbázisból nyert valós idejű – induló és érkező vonatlistája, a kedvezmények igénybevételi feltételeinek részletes leírása is leolvasható a kijelzőről.

Döntött képernyő, visszajáró papírpénz

A továbbfejlesztett automaták menürendszere megegyezik a régebbiekével, de kijelzőjüket kissé megdöntve lejjebb helyezték, így könnyebben olvasható és kezelhető az érintőképernyő. A berendezések a korábbiaktól eltérően bankjegyek visszaadására is képesek, így akár tízezer forintot is vissza tudnak adni. Ezzel a funkcióval a korábban üzembe helyezett automatákat is hamarosan kiegészíti a MÁV-START.

A jegyértékesítés fejlesztése folyamatos, melynek keretében Budapest elővárosában, a megyeszékhelyeken és a nagyobb forgalmú vasútállomásokon 52 új automata beüzemelését tervezi a MÁV-START még idén, a második negyedévben. A Keletin kívül a Déli és a Nyugati pályaudvaron is újabb típusúra cserélik a jelenlegi automatákat. Szintén újfajta jegykiadó készülékkel szerelik fel Ferencváros, Budaörs, Törökbálint, Szár, Tatabánya, Győr, Budafok, Budatétény, Tétényliget, Érd alsó, Érd felső, Tárnok, Martonvásár, Baracska, Kápolnásnyék, Velence, Gárdony, Agárd és Vác-Alsóváros állomásokat.

Az országban már üzemelő 65 darab jegykiadó berendezésen két év alatt több mint kétmillió vásárlási tranzakció történt. Legnagyobb forgalma a kelenföldi állomás jegyautomatáinak van: egy-egy gépből naponta átlagosan kétszáznál is többen váltanak jegyet. A termékek közül a menetjegyek a legnépszerűbbek, ezt követik a pótjegyek és a bérletek. Hétből egy vásárlásnál választják az utasok a bankkártyás fizetést.

Ha bizonytalan a jegyértékesítő automaták kezelésében, itt lépésről-lépésre elolvashatja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.