Megnyílt Budapest három nagy belvárosi adventi vására

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 28. 17:42
Megnyílt Budapest három nagy belvárosi adventi vására

Adventi vásárért már nem kell bécsig utaznunk, egyszerre nyílt meg Budapest három nagy adventi vására: az év utolsó napjáig a Városháza parkban, a Vörösmarty téren és a Szent István bazilika előtt is várják a látogatókat.

Bán Teodóra, a Városháza parkbeli és a Vörösmarty téri vásárok programjait szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója a pénteki megnyitón kiemelte: idén másodszorra rendezik meg összehangolt időpontban és tartalommal a három nagy fővárosi karácsonyi vásárt.

A három program közül a legrégebbi, a 15 éves múltra visszatekintő Vörösmarty téri adventi-karácsonyi vásárt ma már Európa egyik legkedveltebb téli turisztikai attrakciójaként emlegetik, tavaly első helyen állt a Sunday Times hat európai karácsonyi vásárt felvonultató rangsorában, de szerepelt a Travel & Leisure tízes listáján, valamint az Expedia Times és a The Daily Telegraph toplistáján is - hangsúlyozta.

A Vörösmarty téren százhuszonegy kézműves jelenik meg a legkülönbözőbb portékákkal az ékszerektől a kerámia tárgyakon át a szűcs- és bőrmunkákig, de a gasztronómiai termékek és az ünnephez illő forró italok széles választékából is válogathat a közönség. A tér sarkában álló színpadon dzsessz, utcazene és világzene szól majd minden hétköznap délutántól, hétvégén pedig már délelőttől egészen késő estig.

Fotó: Adventi Ünnep a Bazilikánál

A gyerekeket a minden nap nyitva tartó játszóház mellett egy 1930-as években készített körhinta is várja, amelyen Grimm és Andersen meséi, valamint a János vitéz egyes jelenetei elevenednek meg. A téren elhelyezett óriási adventi koszorúnál vasárnaponként ünnepi gyertyagyújtást tartanak.

A Városháza parkban idén elsősorban a gyerekeknek kedveznek: szombat délutánonként diafilmvetítés, karácsonyi mesejátékok és interaktív gyerekkönyv-bemutatók váltják egymást, a Kolping Katolikus Iskola diákjai Wass Albert karácsonyi meséit adják elő és ők tartják a kézműves foglalkozásokat is. Az estéket bábszínházi előadások vagy gyerekkoncertek zárják. December 6-án a Kiss Kata Zenekar 17 órakor kezdődő koncertjére megérkezik majd a Mikulás is.

Vasárnaponként délután betlehemes játékokat adnak elő színész hallgatók, diákcsoportok és hagyományőrzők, majd gyertyagyújtást tartanak, amelyet a Virtuózok tehetségkutató ifjú zenészeinek fellépése követ. Esténként dzsesszkoncerteket szerveznek: Gájer Bálint és Oláh Dezső estjét Szűcs Gabi Christmas Swing, majd Kozma Orsi és Cseke Gábor Kiskarácsony című koncertje követi, a negyedik vasárnap pedig a Swing a la Django húzza a talpalávalót.

A Szent István téren negyedik éve rendezik meg az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű programot: a vásárban keramikusok, bőr- és textilművesek, ötvösök, ruha- és kiegészítő-tervezők, grafikusok és fotóművészek, de még egy bútorkészítő is árulja portékáit, a Zrínyi utcában pedig a hagyományos magyar ízek mellett eredeti belga gofrit, és frissen készített tésztaételeket is kínálnak.

A 14 év alattiak ingyenesen használhatják a 200 négyzetméteres korcsolyapályát, ahol hétvégenként oktatást is szerveznek, pénteken és szombaton pedig a Göncöl Néptáncegyüttes táncházába kapcsolódhatnak be a családok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.