Vastag Csaba: Nem szívesen vetkőztem félmeztelenre!

Vastag Csaba: Nem szívesen vetkőztem félmeztelenre!

meztelen férfi
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 13. 19:50
uv

Szandi és Vastag Csaba nyerte a Csak show és más semmi! első adását, lebilincselő légtorna-gyakorlatukkal, ahol Szandi hibátlan formái mellett, az énekes kidolgozott felsőtesét is percekig csodálhattuk. Balázs Andinak legyeznie kellett magát, hogy szóhoz jusson Csaba látványa után.

– Bevallom őszintén, nem szívesen vettem le a felsőmet. Ezt túlságosan magamutogatónak gondoltam. Viszont a  hasonló produkciókat előadó hivatásos artisták is így csinálják, mert ezáltal lesznek jól láthatóak a mozdulatok – mondta adás után a Borsnak az énekes, aki úgy érzi, Szandival első percben kialakult köztük a bizalom.

– Anélkül ez nem ment volna. Volt, hogy csak a lábaimmal tartottam Szandit, és rajtam múlt, hogy ne essen le 8 méter magasból.

Az énekesnőt is kifaggattuk a produkció után, aki lapunknak elárulta: egy hete nem evett, nem aludt, annyira izgult.

– A csuklóból tartottunk az egész testünket, ami nem egyszerű. Hozzá kellett szoknunk a fájdalomhoz, és nagyon nagy összhangnak kellett lennie köztünk, ami az elejétől megvolt Csabival – tette hozzá Szandi, akinek férje, testvére és unokahúga is a helyszínen drukkolt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.