Aktuális

Megnéztük, hogyan működik a csúcskategóriás magyar maszk, ami kiszűri a vírusok és baktériumok 99,98 százalékát

Bors

Létrehozva: 2021.02.07.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta a tudományos élet azon fáradozik, hogy megakadályozza a járvány terjedését. Nemcsak új technológiás vakcina és modern gyógyszer született, hanem csúcskategóriás maszk is, amit ráadásul három  magyar fejlesztett ki.

Forrás: KC Maszk

Két magyar mérnök, Csősz Botond és Kállai Miklós, valamint Csősz Boglárka befektető fejéből pattant ki az ötlet, hogy olyan maszk gyártásába fognak, ami tökéletes biztonságot nyújt a koronavírus-járvány idején. Az ötletet elhatározás, majd megvalósítás követte. A Vasárnapi Bors betekintést nyert a kis manufaktúra életébe, ahol a világon egyedülálló, vírusokkal és baktériumokkal tesztelt filterrel rendelkező speciális KC maszk készül.

Ötlettől a megvalósításig

A csapat azért kezdett el maszkokkal kísérletezni, mert olyat szerettek volna maguknak, ami tényleg megvéd az új típusú koronavírustól.
A mi maszkunkban az a speciális, hogy az egyetlen a világon, amiben vírusfilter van – kezdte Kállai Miklós a Vasárnapi Borsnak. – Egy olyan szűrő, amit valódi vírusokkal és baktériumokkal teszteltek le. Ez azt jelenti, hogy nem engedi bejutni ezeket, s mivel szelep nélküli, ki sem engedi. Erre a legjobb példa, amikor kiderült, hogy tudtomon kívül egy Covid-fertőzöttel ültem egy autóban két és fél órán át, de a maszknak hála, nem kaptam el a betegséget, amit PCR- és később antigénteszt is igazolt.

A gyártásnál fontos szempont volt az is, hogy az minél kevesebb környezeti terheléssel járjon.

Ezeket a maszkokat nem kell eldobni, többször használhatóak, csupán a vírusszűrő filtert kell bennük cserélni aktív 24 óra után.

Egy független laboratórium vizsgálata bizonyítja, hogy egynapos folyamatos használat alatt kivédi a vírusok és  a baktériumok 99,98 százalékát. Ezek a szűrők ugyan eddig is léteztek, de mi vagyunk az elsők, akik a technológiát egy maszkban használták föl – mutatott rá Miklós.

Elsősorban nekik ajánlott

A magyar cég jelenleg három tagból áll: Csősz Botond építészmérnök, a maszk tervezője, Kállai Miklós gépészmérnök, aki a gyártásért felel és Csősz Boglárka producer, befektető, aki a külkapcsolati menedzsmentet és a nemzetközi terjesztést, a szerződéseket intézi.

– Amikor elkészült a végleges, szilikonszerű anyagból a maszktestünk, különböző filtereket kezdtünk keresni, és végül megtaláltuk a leghatékonyabb megoldást. A prototípus májusban készült el, s akkor már láttuk, ez nemcsak saját magunknak jelenthet megoldást, hanem piacképes is. Az egyfilteres maszk termékfejlesztése már szeptemberben lezárult, sokan már ekkorra előrendelték, pedig a szállítást csak november-decemberre ígértük, és akkor is kezdtük meg – folytatta Miklós. – Elsősorban egészségügyi dolgozóknak és veszélyeztetett csoportoknak ajánljuk a maszkunkat. De olyanok is akadnak, akik nem kaphatnak oltást, mint a kismamák, na és a szemüvegesek is folyton szenvednek a maszkhasználattól, a mi fejlesztésünk nekik is megoldást jelent. Meg persze nemcsak a Covid-19 létezik. Számos más baktérium és vírus kering a levegőben, így hosszú távon is segít.

Sok megrendelés érkezik hozzájuk

A maszk fogadtatása eddig nagyon pozitív.

Magyarországról és külföldről is kaptunk már nagy tételben megrendelést. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium segített például abban, hogy találjunk egy olyan laboratóriumot, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elfogadott Covid-19 elleni védelmi tanúsítvánnyal látta el a maszkot. Ekkor lett az egyfilteres maszk mellett kétfilteres is, amiben még könnyebb lélegezni, akár egész napos használat mellett is.

A gyártása összetett feladat: a maszk részeit a cég tulajdonosai legyártatják, majd saját üzemükben összeszerelik a nyolc részből álló testet, amihez hozzá kell alakítani a szűrőt. A manufaktúra családias ugyan, mégis jelenleg húszezer darab maszk kerül ki a kezük alól egy hónap alatt.

A piacon jelenleg többnyire háromféle maszkot lehet kapni Az első az FFP típusú, amely a felhasználóját védi, a második az orvostechnikai eszköz, ami a környezetet védi, és a harmadik az egyéb kategória, amibe a textilmaszk is tartozik. Az emberek 90 százaléka az utóbbit használja, ami mindössze 30 százalékos védelmet nyújt. A KC maszk megfelel az FFP2 kategória elvárásainak, de fertőtlenítés után többször bevethető és a vírussal szemben is hatékonyabb.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713623420
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146708_auto_resized.jpg
ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713623420
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713623420
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713623420
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713623420
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban