Aktuális

Megmenthették volna az életét – Könyörgött, hogy vizsgálják ki, végül antibiotikummal küldték haza a rákos édesapát

Bors

Létrehozva: 2020.12.14.

Könyörögnie kellett a vizsgálatokért annak a férfinak, akinek panaszait gyakorlatilag senki sem hallgata meg. Felesége szerint közös fiuknak most nem kellene apa nélkül készülnie a karácsonyra, ha a dokik időben észreveszik a gyilkos daganatot.

Fájlalta a lábát, ezért ment orvoshoz az a 27 éves férfi, akit végül antibiotikumokkal és egy téves diagnózissal küldtek haza. Ezt követően négy hét alatt 13-szor volt kórházban, hogy kikönyörögjön egy vizsgálatot. Érezte ugyanis: jóval komolyabb a baj.

Sajnos igaza volt. 

A Nyugat-Yorkshire-i Sherwin Hall először március 23-án kereste fel háziorvosát. Ő akkor heveny prosztatagyulladást állapított meg nála, és azt mondta neki: antibiotikumokkal egy idő után jobban lesz. A brit édesapa azonban sejtette, hogy jóval komolyabb baja lehet, ám hiába könyörgött, hosszú ideig senki sem akarta kivizsgálni. 

Könyörögtem áprilisban és májusban is egy MRI-ért, de senki sem hallgatott rám – nyilatkozta korábban Hall, akit a koronavírus-járvány miatti megnövekedett várakozási időre és leterheltségre hivatkozva küldtek el. 

Happy Bday to the future Mrs. Hall

Közzétette: Sherwin Hall – 2020. szeptember 21., hétfő

Végül május 26-án tudták kivizsgálni. Ekkor derült ki, mennyire téves volt az első diagnózis.

A családapa medencéjénél egy 14 centis, tüdejében 30 kisebb daganatot találtak.

Megmenthették volna

Sherwin Hall december 3-án hunyt el. Párja, La'Troya Diane úgy érzi: kilenc hónapos fiuknak, Sanchónak nem kellene apa nélkül töltenie élete első karácsonyát, ha az orvosok időben észreveszik a daganatot.

Ha korábban észreveszik a rákot, Sherwin nagy valószínűséggel itt lenne velünk. Egész biztosan azt szeretné, hogy tegyek meg mindent, hogy más családnak ne kelljen annyit szenvednie, mint nekünk – jelentette ki a gyászoló asszony, aki szerint a brit egészségügyben komoly gondok vannak.

my whole entire world in one picture 💕🌻

Közzétette: La'Troya Diane – 2020. június 28., vasárnap

– Aggasztó, hogy a kormány és az egészségügy szerint a rákközpontok újra normálisan működnek, de a családunk nem ezt tapasztalta. Még most, decemberben sem ez a helyzet.

Tanulmány mutatta ki: halált jelent a késlekedés

Egy négyhetes késlekedés – idéz egy nemzetközi tanulmányt a Daily Mail cikke – 6-13 százalékkal csökkenti a rákbetegek úlélési esélyét. Mindez tízezrek halálát jelenti, akik – korábbi diagnózis esetén – akár életben is maradhattak volna.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573018
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól