Aktuális

Kettős emberrablás Kecskeméten - hihetetlen, mit kértek az egyik férfi elengedéséért

Bors

Létrehozva: 2021.01.21.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség, mint másodfokon eljáró ügyészség, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabását indítványozta annak a nagykőrösi férfinek az ügyében, aki 2017 decemberében több rablási cselekményt is elkövetett. Egyik esetben társával több órán át fogvatartott két férfit, fenyegette illetve bántalmazta, majd az egyikük elengedését pénzhez kötötte.

A Kecskeméti Törvényszék az elsőfokú ítéletében a férfit emberrablás és más bűncselekmények miatt 10 év börtönre és 8 év közügyektől eltiltásra, míg társát rablás és más bűncselekmények miatt 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az Ügyészség beszámolója szerint a férfi 2017. decemberében egy nagykőrösi benzinkút parkolójában a teherkocsijában ülő férfitól elvett 10 ezer forintot és egy mobilt.

Két héttel később Kecskeméten már társával erőszakkal elvette egy férfi autóját, majd unokatestvérével együtt bekényszerítette őket egy házba, ahol órákon át fogvatartották őket.

Ezután magukkal vitték a két elrabolt férfit, az egyiktől pedig az elengedéséért cserébe 10 ezer forintot követeltek.

Azonban mindkét férfinak sikerült elmenekülnie és értesítették a rendőrséget.

Még ugyanezen a napon az emberrabló az M5-ös autópálya parkolójában arra akart kényszeríteni egy nőt, hogy adja át neki a kocsija kulcsát, majd élettársával együtt megfenyegette őket.

A pár szintén értesítette a rendőrséget, a zsaruk pedig a helyszín közelében el fogták a két férfit, akik csak részben ismerték el a bűncselekmények elkövetését.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség mindkét terhelt esetében a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás súlyosítása érdekében fellebbezett, amit a másodfokú ügyészség fenntartott. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak és védőik is fellebbeztek.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, a terheltek bűnösségének megállapítása törvényes azonban a kiszabott büntetés és mellékbüntetés aránytalanul enyhe. A büntetett előéletű, több, kiemelkedő tárgyi súlyú, személy, illetve vagyon elleni erőszakos bűncselekményt megvalósító vádlottakkal szemben a kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás lényeges súlyosítása indokolt. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla jár el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!