Aktuális

A sárkeresztúri pedofil apa exe a Borsnak: Imádta a gyerekeit Ferenc!

L. B.

Létrehozva: 2021.02.23.

A Bors megtalálta vélhetően az egyetlen embert az országban, aki továbbra is kiáll a 45 éves férfi mellett.

A hat nap után elfogott R. Ferenc családja szombat este végre megnyugodhatott, miután a saját kislánya megrontása miatt körözött férfi visszatért a sárkeresztúri házába, ahol a rendőrök bilincsbe verték. A település egy emberként lázadt fel, az interneten rengetegen fogadtak bosszút ellene. A Bors megtalálta vélhetően az egyetlen embert az országban, aki továbbra is kiáll a 45 éves férfi mellett.

Ha valaki ilyet elkövet, biztosan nem megy vissza a tett színhelyére. Felkavar az eset, mert nekem is volt közöm hozzá, nekem is a párom volt korábban, s egyáltalán nem ilyennek ismertem meg

– magyarázta a Borsnak V. Renáta, aki aljas rágalomnak és hazugságnak nevezte azt, amivel Ferencet gyanúsítják.

R. Ferenc 8 éve jött össze R. Anitával, akitől három gyermeke is született. Tavaly február közepén ott hagyta a családját és összeköltözött Renátával egy szentesi albérletben. A kapcsolatuk bő három hónapig tartott, a korábban az öccse szexuális bántalmazása miatt elítélt férfit pedig a gyermekeinek az anyja visszafogadta.

– Múlt csütörtökön megjelent a munkahelyemen a rendőrség, próbáltak információkat szerezni róla, de nem igazán tudtam nekik segíteni. Megszakadt a kapcsolatunk, amikor külön váltunk. Utoljára tavaly júniusban beszéltünk telefonon, azóta nem kerestük egymást. Semmit nem tudtam az előéletéről, de azt sem akarom elhinni, hogy megrontotta az öccsét.

„2012-ben ismerkedtünk meg az interneten, sokat beszélgettünk telefonon. Dolgos, odaadó és figyelmes embernek ismertem meg. Nincsenek ferde hajlamai, soha nem tenne ilyet, hiszen mindig is imádta a gyerekeit”

– tette hozzá Ferenc exe, Renáta.

Mint arról a Bors beszámolt, a gyanú szerint a férfi Valentin napon próbálta megerőszakolni a saját 7 éves kislányát, szörnyű tettét pedig csak azért nem tudta véghez vinni, mert az élettársa a boltból hazaérve az ablakon keresztül meglátta őket. Ferenc hat napig bujkált, szombat este azonban visszatért a házhoz, ahol a rendőrök elfogták. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre közölte: indítványozták a szexuális erőszakkal gyanúsított férfi letartóztatását, amiről kedden dönthetnek. Úgy tudjuk, vallomásában védekezett a férfi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól