Meglepő fordulat

„Rámosolygott a kislányára” - egy éve éber kómában fekszik Szilágyi Ricsi

Kis Dalma Róza

2023. május 31. szerda 08:30

A fiatal bajnok navigátor szíve 2022 májusában, a Dunakanyar Rally pályabejárása közben állt meg, minden előzmény nélkül, majd éber kómába került.

Ahogy arról korábban a Bors beszámolt, Szilágyi Richárd szíve tavaly májusban, a Dunakanyar Rally pályabejárása közben hirtelen megállt, minden előzmény nélkül. Többszöri újraélesztés után Ricsi napokig élet-halál között lebegett, sajnos azonban a hosszas újraélesztés következtében oxigén hiányos állapot lépett fel, ami miatt kómába került, és azóta is éber kómás állapotban van. Most, egy évvel a baleset után új hírek érkeztek Ricsi állapotáról.

Parti Krisztina és Ricsi szerelme regénybe illően indult. Decemberben megszületett közös gyermekük is. Fotó: Beküldött fotó

„Pontosan egy éve kaptuk a szörnyű telefonhívást...”

A ralis felesége, Parti Krisztina az Együtt Ricsi gyógyulásáért Facebook-csoportban számolt be arról, hogy egy év elteltével, milyen állapotban van Ricsi, és mi mindennel kellett szembenézniük az elmúlt esztendőben. Krisztina a baleset óta felvette a kapcsolatot egy németországi klinikával, ahol a kiküldött orvosi leletek alapján fogadnák Ricsit, ugyanis biztató eredményeket értek el hasonló esetekben. A kezelés és a kiutazás azonban nem kevés pénzbe kerül: a családnak 40 millió forintra van szüksége, hogy Ricsi megfelelő kezelésben részesüljön. 

Ma először, rámosolygott a kislányára. És ezt a hatalmas fejlődést magától, saját erejéből produkálja Ricsi, el sem tudjuk képzelni mekkora löketet fog adni, ha kijut a speciális rehabilitációra. (...) Mindeközben Janka, a kis erőnk, lassan 6 hónapos. Igazi mosolybomba, aki próbál a szomorú tekintetekre is mosolyt csalni

– tette hozzá az édesanya, kiemelve, hogy Ricsi egyre ügyesebben tud inni, környezetére napról napra jobban figyel és továbbra is figyelmesen nézi az aktuális rallys eseményeket, amiket mutatnak neki. 

Számos rendezvény, autóztatás, licit, felajánlás. Rengeteg ember, barát, ismerős, rokon, sorstárs, akik kisebb-nagyobb összeggel, azon drukkolnak, hogy Ricsi újra velünk legyen. Velünk van, csak még most kicsit másképp. De végre már visszakaptuk a mosolyát, a kacagását. Meg tudjuk nevettetni, amit a külföldi professzorok is megerősítettek, hogy nagyon jó jel

– számol be a fejleményekről Krisztina, aki december óta már édesanya is. 

Ricsi életének kiskora óta fontos része a rali. Navigátor és pilóta is volt, felesége pedig mindenben támogatja. / Fotó: Beküldött fotó

15 millió forint hiányzik az álomhoz

Az ország ralis közössége szerencsére összefogott és egész évben jótékonysági gyűjtéseket szerveztek, így Krisztináéknak már csak 15 millió forintra van szükségük, hogy visszakaphassák Ricsit – írja a fiatal feleség a posztban. Ricsi fejlődése bíztató, amit a külföldi professzorok is megerősítenek, így a család bizakodik abban, hogy összegyűlik a hiányzó összeg és a ralis megkaphatja a szükséges rehabilitációt. 

Nagyon köszönjük azt a rengeteg üzenetet, biztató szavakat, kezdeményezést, amiket tőletek kapunk. Szükségünk van ezekre, és próbáljuk ezt a sok pozitív energiát Ricsinek átadni. 15 millió Ft választ még el attól, hogy újra család lehessünk. Bízunk benne, hogy ez a lehető leghamarabb össze tud gyűlni és hamarosan arról tájékoztatunk Titeket, hogy úton vagyunk a külföldi klinika felé, akikkel folyamatosan kontaktban vagyunk és várják Ricsit – zárja posztját a feleség, akinek kitartása, szeretete és küzdése nem ismer határokat.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16509097_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlan fordulat Lagzi Lajcsi 33 szobás kastélya ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20332_resized.jpg?avcount=1696445709
origo.hu

Meghalt egy kisfiú egy budapesti iskolában a figyelmetlen napközis tanár miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508441_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Aggasztó változás a benzinkutakon, mától érvénybe lép, erről minden autósnak tudnia kell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511298_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Összetörtek lelkileg” – Kiss Ernő Zsolt megszólalt a hétvégi tragédiáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16511336_auto_resized.png
hirtv.hu

Rétvári Bence: Magyarország számára mindenfajta kvótajavaslat elfogadhatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20333_resized.jpg?avcount=1696445709
origo.hu

Figyelem! Brutális bírságot kaphat az, aki ezt nem tartja be metrózás közben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507388_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Folyamatosan isznak a borkóstolókon, mégsem részegek: hogy csinálják?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20330_resized.jpg?avcount=1696445709
life.hu

Ezért hívják a hólyaghurutot nászutas betegségnek is(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20311_resized.jpg?avcount=1696445709
life.hu

A fájdalmas testi együttlét oka: Candida-fertőzés(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/GKU-DAU6xhlhDgcsgTo4KWIG78KsWpPYLqktyY_wBs0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE0MDlkNzVmMGI5MDQ3ODg4MWYwZDJiMDMyY2NkYWFi.jpg
Tragédia

A rendőrök is megdöbbentek: Szörnyű tragédiába fulladt a magyar nő és szeretőjének viszonya