A Facebookonkért pénzügyi segítséget Frederic von Anhalt herceg, miután vészes közelségbe került egy kényszerárverés az a villa ellen, amelyben ő és a hosszú ideje nagybeteg Gábor Zsazsa él. A világhírű magyar származású filmsztár férje akkor vett fel jelzáloghitelt a házra, amikor neje állapota rohamosan rossz irányba indult, elmondása szerint szükség volt az orvosi költségek fedezésére a hitelre.
Von Anhalt egyébként valamivel később az egykori díva számos ruhájától és ékszerétől is megvált, ugyanezen indokkal, bár Zsazsa lánya úgy véli, egészen más ok áll a felkapaszkodott, nem származása révén herceggé vált férfi lépéseinek hátterében. Akármi is az igazság, most valóban a közösségi oldalon kért segítséget a rajongóktól, hogy ne kelljen tétlenül végignéznie, amint elárverezik otthonukat és kilakoltatják őket onnan.
A híres Bel Air-kúria piaci értéke csaknem 15 millió dollárra rúg, 700 ezer dollárnyi hitelt vett fel rá von Anhalt herceg, de ezt nem fizették vissza, így a bank felszólítást küldött, miszerint ha nem rendezik rövid időn belül a tartozást, árverésre bocsátják a házat. Végül az egyik Facebook-felhasználó segített a hercegnek, hogy egy 1,5 millió dolláros személyi kölcsönt vegyen fel, igaz, ezt ugyancsak az ingatlan terhére jegyeztek be, és mindössze egy év áll rendelkezésre a visszafizetéshez.
A kúriát, amelyről már többször megjegyezte von Anhalt, hogy túl nagy kettőjüknek, hosszabb ideje próbálják eladni, de hiába vitték le az eladási árat 15-ről kevesebb, mint 13 millió dollárra, egyelőre így sem kapkodnak utána a vevők. A villát Zsazsa 1970-ben vásárolta, 7 hálószoba és egy medence is tartozik hozzá a több mint egy hektárnyi területen.
Az ingatlanban vendégeskedett Erzsébet királynő, valamint két amerikai elnök, Ronald Reagan és George W. Bush is, továbbá állítólag megfordult a szobák valamelyikében Elvis Presley és Howard Hughes is, bár utóbbi kettőre nincs hitelt érdemlő bizonyíték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.