Tavaszig bezár a Tamási Termálfürdő

üzemeltetés
PUBLIKÁLÁS: 2022. december 16. 09:21

Az év végéig még heti három nap nyitva tart, de 2023. januárjától viszont bezárják a Tamási Termálfürdőt, amely a tervek szerint majd csak májusban nyitja meg újra kapuit a vendégek előtt – adta hírül a Termál Online.

A Tamási Termálfürdőben tavaly történt tűzeset miatt jelentősen károsodott az épület tetőszerkezete. A fürdőt idén január 29-én újranyitották, azonban ez csak részleges nyitást jelentett, mert a fedett fürdő medenceterét azóta sem lehet használni.

Tamási Termálfürdő Forrás: Facebook/Tamási Termálfürdő/Áment Gellért

A létesítmény október elsejétől hétfőnként és keddenként zárva volt, november közepétől pedig már csak heti három napot (péntek, szombat, vasárnap) volt nyitva. Továbbra is egy szabadtéri termálmedence és a szaunavilág használható, ahol pénteken és szombaton tematikus szaunafelöntéseket is tartanak. Az ősszel kiderült, hogy a fürdőt 12 éve üzemeltető Aquaplus Kft-vel az év végén szerződést bont, és január elsejétől a Tamási Vagyongazdálkodó Kft. veszi át a fürdő működtetését. A jelenlegi energetikai helyzetben nem biztosítható a fürdő téli üzemeltetése, ezért már csak az év végéig tart nyitva, viszont a tervek szerint május közepétől újra kinyit a strandszezonra. A tűzesetben károsodott épületrész felújítására már kiírták a pályázatot, így várhatóan ez a munka is el fog kezdődni a jövő év során.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.