Országos hírnévnek örvend az Apc külterületén lévő tó, a turisták egyik kedvenc kiránduló helye. A tengerszem bányató, melynek a területén a fürdőzés tiltott. Erre az oda érkezőket tábla figyelmezteti. A meleg időjárás hatására azonban megnövekedett a terület látogatottsága és információ érkezett arra vonatozóan, hogy az oda érkezők a tó vizében hűsítik magukat, fürdőznek a tiltás ellenére – írja a heol.hu a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság közlésére hivatkozva.
A víz mélysége változó, a medre ismeretlen eredetű bányászati eszközöket, sziklákat, farönköket rejthet, amelyek a víz partjáról nem láthatóak, és a fürdőzés során, a vízbe ugrás alkalmával sérüléseket okozhatnak. A fürdőzésen túlmenően a bányató környékén a sátorozás, a rendezvények szervezése, illetve az oda gépjárművel történő feljutás is tiltott, tekintettel arra, hogy az odavezető út erdei magánút.
A Hatvani Rendőrkapitányság augusztus 2-án az Egererdő Zrt. munkatársával a tengerszemnél ellenőrzést tartott, melynek során az esetleges szabálysértőket figyelmeztették.
Mivel a fennálló tiltások ellenére szabálysértések továbbra is előfordulhatnak, ezért a Hatvani Rendőrkapitányság a jövőben is fokozottan ellenőrzi a szóban forgó területet, és a szabálysértések esetén súlyosabb szankciókra lehet számítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.