Régóta zárva tartó fürdő is megnyitja kapuit a Fürdőkultúra Napján

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 05. 11:04

Hosszú idő után a Király fürdő kinyitja kapuit, igaz csak egy napra és egy vezetett séta erejéig. Október 9-én, a Magyar Fürdőkultúra Napján különleges sétákkal és gyógyvíz-kóstolással várják Budapest gyógyfürdői a fürdőzés szerelmeseit.

Király fürdő Forrás: Király fürdő/Facebook

A régóta zárva tartó Király fürdőt a Lukács Gyógyfürdővel közös, vezetett séta keretein belül lehet megtekinteni, 11 és 15 órától, és a túra során a gyógyvizet is meg lehet kóstolni. A jegy 3000 forintba kerül, sétánként maximum 20 főt tudnak fogadni.

A Király fürdő

Ahogyan korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, a Király fürdőt egy nagyobb felújítási program keretében új, kertkapcsolatos medencével bővítik. A munkálatok 2019-ben kezdődtek, és várhatóan 2023-ig tartanak. Jövőre várhatóan a Gellért fürdő is sorra kerül.


A II. kerületi fürdőt Buda török megszállása idején építették a 16. században. A 18. század végén az építmény a Kőnig család tulajdonába került, ahonnan az elnevezése is származik. Vízellátását a Lukács gyógyfürdő térségében feltárt hévizes kutak biztosítják - olvasható a Wikipédián.

A Széchenyi, a Gellért és a Rudas gyógyfürdő is ingyenes vezetésekkel készül, a sétákon való részvétel regisztrációhoz kötött. A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszodában 10 és 14 órától kezdődnek a vezetések, sétánként maximum 25 főt tudnak fogadni. Regisztrálni az [email protected] e-mail-címen vagy a + 36 20 435 00 51-es telefonszámon lehet. A túra végén szintén lehetőség van a gyógyvíz-kóstolásra. A gyülekező a Koós Károly felőli sétány információs pultjánál lesz.

A Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszodában 10 és 12 órakor kezdődnek a vezetések, sétánként itt is maximum 25 fő a keret, a regsiztrációkat az [email protected] e-mail-címre lehet küldeni és a 1/466-6166/#9 telefonszámon is lehet jelentkezni.

A Rudas Gyógyfürdő és Uszoda 15 órai és 16:30-as kezdettel tart vezetést, és aki részt akar venni, annak nem árt sietni, mert sétánként maximum 10 főt tudnak fogadni. A regosztrációkat a [email protected] címen várják. További információk az esemény weboldalán olvashatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.