Telepített gyepszőnyeggel és felújított napozóstégekkel nyit újra a gyömrői tófürdő

Tófürdő
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 10. 15:12

Június 12-én nyitja meg kapuit a hazánk első ökofürdőjeként emlegetett Gyömrői Tófürdő, amely a szabadvizű strandokhoz hasonlóan védettségi igazolvány nélkül látogatható. A tófürdő Facebook-oldalán jelentette be a hírt, hogy az idei szezonban több újdonsággal is várják a látogatókat.

Forrás: Gyömrői Tófürdő / Facebook

Bár ezekről részletesen nem lehet információt találni, a közösségi oldalukon tavasz óta folyamatosan megjelenő posztokból kiderül, hogy néhány hete befejezték a fürdő területén található játszótér felújítását, a weboldalukon pedig azt írják, hogy a fürdő területére idén új gyepszőnyeget telepítettek és megújultak a napozóstégek is.

A gyömrői tófürdőt kilenc természetes forrás táplálja, és 100 hektárnyi ősfás park veszi körül, amely egészen különleges atmoszférát teremt a helynek. A tó körül büfék, falatozók, és a mederben cölöpökön álló körbár várja a megéhező strandolókat. A tíztől este nyolcig nyitva tartó fürdőben a felnőttjegyért 1800, a nyugdíjasoknak 1500 forintot, gyerekek után pedig 1200 forintot kell fizetni. Ahogy egyik bejegyzésükben fogalmaznak, négylábúakat tovább sem tudnak fogadni, de "a víz melegszik, a büfék nyitnak, sül a hekk, a palacsinta, indul az élet, visszatér a pezsgés".

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.