Új uszoda és sportcentrum épül Dombóváron

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 18. 15:42

A Dombóvári Szabadidő-, és Sportcentrum épületébe többek között uszodát, tekepályát, sportpályát és zárt lőteret is terveznek. Az uszodába egy 25 méter hosszú, hatsávos úszómedence és egy tanmedence kerül, a részlegben a tervek szerint babakortól kezdődő úszásoktatásra, szabadidős úszásra, illetve versenyúszásra is lesz lehetőség, edzésekre ugyanúgy, mint versenyekre. A medencetér melletti nézőtér 200 főt tud majd befogadni.

A legkisebbektől a legprofibbakig várják majd a sportolni vágyókat - illusztráció Forrás: moerschy/Pixabay

Egy kosárlabda-pályát is kialakítanak, ezt a tornacsarnokot két középiskola is használni fogja a beltéri testnevelési órákra. A pálya melletti nézőteret 600 fő befogadására alakítják ki. A zárt lőtér az emeleten kap helyet, amit az egyesületi használat mellett a dombóvári rendvédelmi szakközépiskola növendékei is használhatják majd lőgyakorlat céljából. A negyedik épületrész a négypályás tekepálya lesz. A négy fő funkcióval rendelkező épület egységeit egy közös előcsarnokból lehet majd megközelíteni, melyhez büfé is fog tartozni – írja a magyarepitok.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.