Észak-Európában egyedülálló, fedett vízi élményparkot építenek Svédországban

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 24. 12:51

Évek óta tartó tervezgetés után elkezdődhet az építkezés a svédországi Göteborgban található Liseberg élményparkban, ahová egy egyedülálló, egész évben nyitvatartó, fedett víziparkot álmodtak meg. Az Oceana névre keresztelt vízipark látványosságait Göteborg és a Kelet-indiai Társaság története, valamint az élménypark jelenlegi, különleges atmoszférája ihlette.

Olyan vízi élményt kínálnak majd, amely az észak-európai piacon eddig még nem volt elérhető. A csaknem 6000 négyzetméteres beltéri és 4000 négyzetméteres szabadtéri fürdőterületen a vendégek a fedett homokos strandoktól kezdve az izgalmas vízi csúszdákig mindent kipróbálhatnak majd. Az alábbi videóban láthatják a terveket is, hogyan fog kinézni ez a különleges vízi világ.

Az Oceana nagyjából három év múlva készül el, és évi 500 000 vendéggel számolnak, mely lendületet adhat a göteborgi turisztikai iparnak. Tavaly már elkezdődött a Liseberg bővítési projektjének első rész, melynek során a Liseberg Grand Curiosa Hotel építésébe fogtak a parkban. Most pedig megkezdődik a második rész, az Oceana fedett vízipark kialakítása. A parkot Svédország egyik vezető építésze, Wingårdhs tervezte, a vízi látványosságokat pedig a WhiteWater tervezi és gyártja.

A Liseberg élménypark 2024-ben különleges, vízes élményekkel is várja majd a látogatókat Forrás: Trygve Finkelsen/Shutterstock

Az Oceana építése körülbelül három évet vesz igénybe, és 110 millió eurós beruházást jelent. A park rengeteg újdonságot kínál majd, lesz családi folyó- és hullámmedence, vízi játékok minden korosztálynak, és területén egyszerre akár 1750 vendég is kényelmesen elfér majd. A tervek szerint 2024 első negyedévében nyitja a kapuit, a megnyitását követő években pedig folyamatosan bővítik majd új látnivalókkal és élményekkel – olvasható a Liseberg weboldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.