A gyermekeknek szenteli az idei évet a Zalakarosi Fürdő, ahol a fejlesztések, felújítások jelentős hányada a legfiatalabbak időtöltését szolgálja.
Ebben az évben 850 millió forintot fordítanak a fürdő fejlesztésére, amiből hamarosan elindul egy 44 férőhelyes ifjúsági szálló kialakítása is, továbbá felújítják a gyerekek fedett vízivilágát, tavasszal pedig a szabadtéri gyermekmedencét korszerűsítik.
Az egész éves programok, akciók, kedvezmények tervezése során azt tartották szem előtt, hogy Magyarország első élményfürdőjében - ahol tavaly 640 ezer látogató fordult meg - a gyerekek, a családosok igényeinek leginkább megfeleljenek - írja az MTI.
Ennek oka részben az, hogy az idén 55 éve működő Zalakarosi Fürdőnek a 2008-ban indult válságból éppen a gyerekeseknek szánt fejlesztések révén sikerült kilábalnia. Most, a gyerekek évének keretében nemcsak az ide látogató turistákra gondoltak, hanem a helyben élő gyerekekre is, éppen ezért idén egy óvodai sportudvart is létrehoznak, valamint a játszóterek bővítését is tervezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.