Önkéntesek kelnek útra a Tiszán, hogy szakemberek és kutatók segítségével felmérjék, hol a legszennyezettebb a folyó vize. A Tiszta víz, boldog Tisza elnevezésű program keretében a vízfolyam egész hosszút átvizsgálják - tudtuk meg az MTI híréből.
A projekt célja, hogy létrehozzanak egy hulladéktérképet, amely segítségével hatékonyabbá tehetik a folyótisztítási akciókat. A felmérés a Tisza forrásánál, Kárpátalján, Ukrajnában veszi kezdetét, az expedíció résztvevői 2020 őszéig a teljes folyót végighajózzák, hogy közben felméréseket végezzenek.
A folyó mindkét partját átvizsgálják majd, és azt is meghatározzák, hogy mennyire károsak a vízbe került hulladékok. Így az is kiderül, hogy melyik Tisza-parti strandokon lehet gond nélkül lubickolni, és hol nem javasolt a hulladék miatt.
A szennyezett pontok feltérképezését követően létrejön egy honlap is, amely oktatási és szemléletformálási célokat fog szolgálni, gyakorlati tippeket és megoldásokat felvonultatva a hulladékcsökkentéshez. A vízi túrázók, horgászok, természetjárók és a vízgyűjtő területen élők bekapcsolódását ingyenes applikáció segíti.
A PET Kupa hét éves története alatt 70 tonna hulladéktól mentesült a Tisza és annak ártere. A Felső-Tisza- és a Tisza-tó környéke fellélegezhet, de sok terület vár még beavatkozásra.
A nyilvános programhoz a megfelelő vízi jártassággal rendelkezők bármikor csatlakozhatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.