Római kort megidéző wellnessközpont épül Szerbiában

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 05. 11:41

Római motívumokkal díszített wellness- és spa központtal bővítik a szerb "Gejzer" rehabilitációs és szabadidőközpontot, ahol Szerbia harmadik legmelegebb termálforrása található a maga 72 Celsius fokával – olvasható a szerb Turistički Svet magazinban.

Masszázs szoba is helyet kap az új központban Forrás: Pixabay / Készítette: rhythmuswege

Már javában zajlanak az építkezéshez szükséges előkészületek Sijarinska Banja településen, és a nyári szezon végén megkezdik a kivitelezést is, hogy még az idei év végére befejezhessék a fejlesztést. A tervek szerint 2020. január 1-jén adják át a vendégeknek az új wellness- és spa központot.

A létesítmény a régi római kort idézi meg, legalábbi a tervek szerint erre az irányzatra alapozzák a beltéri díszletet. A központot két részre osztják, az egyikben egy ásványi anyagokban gazdag vízzel megtöltött medence, valamint szauna kap helyet, a másik részlegen pedig masszázs szobákat, szépségszalonokat és egy sószóbát alakítanak ki.

A Gejzer már most is sok szabadtéri kikapcsolódást nyújt a nyárra: úszómedence, termálmedence, jacuzzi, valamint csúszdákkal ellátott gyermekmedencékkel várják a vendégeket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.