Januárban írtunk arról itt a Travelón, hogy Bogács is felkerülhet erre a térképre, az elmúlt hetekben pedig megszületett a döntés, lezárult az egy éven keresztül tartó minősítési folyamat. Így idén ősztől már gyógyhely címmel büszkélkedhet a bogácsi gyógyfürdő – írja a Borsod Online.
Ebbe a körbe már harminchárom magyarországi gyógyfürdő tartozik. Az egyéves minősítési folyamat alatt számos környezeti, többek között a levegő és a talaj tisztaságával, zajterheléssel kapcsolatos mérést végeztek el a szakemberek. A fürdő vize korábban gyógyvíz minősítést nyert el, majd 2016. novemberében kapták meg a gyógyfürdő címet, egy ideje azonban már gyógyhelyre érkezhetnek a látogatók.
A tervek szerint jövőre Bogácson egy fedett élményfürdő épül, majd a szolgáltatások bővítésére egy wellness-részleg kialakítását tervezik, amelynek az átadása a 2020 utáni időszakban várható.
A közel hatvan éve Bogácson talált termálvizet, a mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmazzák, és ma már kilenc szabadtéri-, valamint egy fedett medencével várják a vendégeket. Télen viszont csak négy medencét működtetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.