Még egy hetet csúszik a Dagály Strandfürdő megnyitása

megújult
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 10. 11:21

Megnyit még idén egyáltalán a Dagály fürdő? Jogosan teszik fel sokan a kérdést, ugyanis korábban még úgy volt, hogy 2017 őszétől kezdve 2018 tavaszáig befejeződnek a munkálatok - ez a terv meghiúsult, ezért egy újabb júniusi dátumot harangoztak be. Az Indexnek nemrég azt nyilatkozták az illetékesek, hogy júniusban véget érnek a munkálatok, és a nyári szezon jelentős részében használható lesz a strand. De már ez az időpont is bőven elmúlt, a Dagály pedig még mindig zárva van. Így jött az újabb ígéret: mától, azaz péntektől már birtokba vehetik a fürdőzők a megújult budapesti Dagály Strandfürdőt. A nagy melegben sokan élvezték is volna a felfrissülést az idén 70 éves fürdőkomplexumban, de úgy fest, erre még most sem lesz lehetőség. A nyitásra ugyanis további egy hetet kell várni. A fürdő hivatalos weboldalán ugyanis arról írnak, hogy az új medencéket csak augusztus 17-én lehet először kipróbálni.

Még várni kell a csobbanásra Forrás: facebook / Mentsük meg a Dagály Fürdőt

A fővárosi strandfürdő a vizes-világbajnokság előkészületei miatt 2016 őszétől volt zárva. Azóta újjáépült a 25 és 50 méteres úszómedence, a fedett részleget pedig átalakították, ahol a wellness szolgáltatások és a gyógyászati részleg is helyet kapott. A pillangómedence és a termálmedence pedig a régi fényében várja ismét a fürdőzőket - tette hozzá keddi cikkében a TermalOnline, amely tegnap délután már arról írt, hogy lefújták az augusztus 10-i átadást is. A fürdő területén a parkosítás már befejeződött, jelenleg az utolsó simításokon dolgoznak. A jegyárakról és nyitvatartásáról egyelőre nem lehet tudni pontos információt, de még az is kérdéses, hogy az új határidőt sikerül-e teljesíteni a kivitelezőknek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.