Húszmilliárdból épülhet aquapark Pécsett

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 16. 14:18
Húszmilliárdból épülhet aquapark Pécsett

Csaknem húszmilliárd forintos állami forrásból Pécsett megvalósuló új multifunkcionális sportcsarnok, uszoda, illetve ahhoz kapcsolódó aquapark megépítéséről döntött csütörtökön a baranyai megyeszékhely önkormányzatának közgyűlése - írja az MTI.

A Füzes dűlő elnevezésű városrészben, az Expo Centertől délre tervezett nagyberuházás része egy 14 ezer négyzetméteres sportcsarnok, uszoda és egy csaknem 10 ezer négyzetméteres fedett élményfürdő és wellnesslétesítmény. A komplexumban egy 25 ezer négyzetméteres tavat, élménycsúszdát, hullám- és gyermekmedencéket, illetve öt-hat ezer négyzetméteren egyéb élménymedencéket is létesítenek.

2015-ös látványterv a sportközpont bejáratáról Fotó: Pecsma.hu

A komplexum a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. sportiskolájában nevelkedő ezerötszáz fiatal tevékenységének megkönnyítése mellett - a mindennapos testnevelés bevezetésével - a város összes iskoláját is kedvezőbb helyzetbe hozná - áll az előterjesztésben, amelyet huszonkét igen és egy nem szavazattal, négy tartózkodás mellett fogadott el csütörtökön a pécsi közgyűlés. A kormány 500 millió forintot biztosított az idén esedékes előkészítő és tervezési munkák elvégzésére, a tervek szerint a kivitelezésnek 2019-ig kell elindulnia.

Őszi wellness pihenés

A Napfényfürdő Aquapolis Szeged élményfürdőjében a kalandra hívó óriáscsúszdák mellett fantasztikus őszi feltöltődést nyújt Csendes wellness részlegünk, amely közvetlen összeköttetésben van a négycsillagos Hunguest Hotel Forrás superior szállodával. Kínálatunk: frissítő masszázsok, változatos szauna szeánszok, wellness fürdők, egyedi private-spa csomagok, melyek akár párban is igénybe vehetőek!
További információ itt!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.