A Széchenyi lett az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 27. 08:19
A Széchenyi fürdő nyerte a "Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője" díját a 2016. évi IMTJ Egészségturisztikai Díjainak ünnepélyes átadóján.
Fotó: Fortepan

A független, nemzetközi zsűri által, 21 kategóriában megítélt díjakat az egészségturisztikai ipar kiemelkedő eredményeit felmutató vállalkozások kaphatják meg. A nevezett kategóriában csak olyan fürdők jelentkezését fogadták el, melyek vizének gyógyhatása kutatási eredményekkel bizonyított. A díjat Czinege Szilvia értékesítési és marketing igazgató vehette át ünnepélyes keretek között egy rangos, madridi konferencia keretében - olvasható a közleményben.

A Magyar Termék Nagydíjas Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, modern reneszánsz stílusban. A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. Az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini Európa makett kiállításon.

A Széchenyi Gyógyfürdő, mint Európa legnagyobb műemlék- és gyógyfürdője, az elmúlt években három, összesen több mint 3 milliárd forint értékű, jelentősebb felújításon esett át. Mindhárom felújítás a legsürgősebb, a vendégforgalom által közvetlenül érintett területekre korlátozódott, érintetlenül hagyva az esetenként 50-60 éves gépészeti rendszereket és vezetékeket. A tavaly ősszel megkezdett gépészeti korszerűsítés a hideg- és termálvizes kutak rekonstrukciója mellett jellemzően az alagsori alapvezetékekre és gépházakra fókuszál. A 1,5 milliárd forintos beruházás 18 hónapon keresztül, folyamatos nyitva tartás mellett zajlik.

Fotó: Karen Blaha / Flickr

A most elnyert díj további fejlesztésekre, még színvonalasabb, teljesebb körű szolgáltatások biztosítására inspirálja a társaságot. Így a nyár folyamán a fürdő vendégei mind az UEFA Labdarúgó Európa Bajnokság, mind az Olimpia idején 12 nm-es LED falon követhetik végig a sporteseményeket, akár a hűsítő medencében ülve.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.