A múlt héten a Magyar Fürdőszövetség független szakértőkből álló Minősítő Szakbizottsága egy 2013-ban rögzített új, egységes és objektív szempontrendszer alapján a Gyulai Várfürdőt a gyógyfürdő, a strandfürdő és az élményfürdő kategóriákban ötcsillagos minősítéssel illette.
A fürdőszövetség a fürdő környezetének, vízminőségének, a szolgáltatások sokrétűségének és színvonalának, a műszaki felszereltségnek, s egyebek mellett az alkalmazottak felkészültségének, azon belül idegennyelvtudásának felmérése alapján hozta meg döntését.
2013 márciusától a fürdők minősítése egy új, egységes tanúsító rendszer alapján történik. A Nemzeti Tanúsító Védjegy elősegíti a megbízható szolgáltatók kiemelését a versenytársak mezőnyéből, megkönnyítve a fogyasztói döntések meghozatalát. A fürdőlétesítményeket tanúsító védjegy célja, hogy - összhangban a fürdők üzemeltetéséről szóló rendeletekkel - garanciát nyújtson a fürdőszolgáltatás minőségére a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalon.
A védjegy működésének és kezelésének felügyeletét a Nemzetgazdasági Minisztérium látja el. A védjegyjogosult a Magyar Állam, míg a védjegy kezeléséért a Magyar Fürdőszövetség felel. A létesítmény minősítéséről a végső döntést a Magyar Fürdőszövetség szakértőiből álló minősítő bizottság hozza meg. A védjegyhasználati jogosultságot öt évre lehet megszerezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.