Pallagi Ferenc: Tízezer perc

Pallagi Ferenc: Tízezer perc

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 16. 10:00
Pallagi Ferenc

Jól ki volt ez találva, csak közbe jött a valóság, és gellert kaptak a dolgok! Így elmaradt a nemzeti örömtánc a Seuso-kincsek megvétele után, viszont néhány millió magyar tényleg baromi pipa lett az Orbánra.

Pedig düllesztett a miniszterelnök cefetül, amikor világgá kürtölte, hogy „visszaszerezték” a családi ezüstöt, aminek szerinte, feltétlenül itthon a helye, de nem dördült föl a taps. Nem is azért, mert mindenki tudta, hogy a „visszaszerzés” valójában visszavásárlást jelent, hanem azért, mert ez a bejelentés időben túl közel esett ahhoz a hírhez, amely szerint a Kardiológiai Intézetből nyitott mellkassal szállítgatják a betegeket más kórházakba CT és MR vizsgálatokra, mert a szívközpontban nincsenek ilyen műszerek.

Így, egymás mellett, már nem olyan nagy öröm a Seuso-ezüst! Így már elgondolkodik az ember azon, hogy tényleg kötelessége-e Orbánnak megvenni a római étkészletet, ahelyett, hogy CT-t venne oda, ahol emberek életét veszélyezteti ezeknek a műszereknek a hiánya. Közben befutott a hír, hogy meg is halt egy fölvágott mellkassal CT-vizsgálatra mentőztetett kislány. És nem lett vidámabb a hangulat!

Pedig a népek akkor még nem is tudták, hogy a Seuso-buli úgy 12-13 milliárd forintba került, ráadásul ennyiért nem is kapta meg a magyar állam a római csetreszek tulajdonát, csak egyféle bérleti jogot szerzett, ki tudja mennyi időre.

A Seusó-cuccokból is egy újabb, émelyítő propaganda akciót terveztek Orbán kommunikációs sámánjai, mert egyszer már bejött ez a Seusó-varázslat, de nem számoltak a valósággal! Amivel mostanában már soha sem számolnak! A valóság azonban megint benyújtotta a számlát, és szégyenbe lökte Orbánt, meg a sameszait. De ne higgyük, hogy tanulnak ebből. Még ma, új történetből, új hazugságot csinálnak, hogy elfedjék az általuk nagyon utált valóságot!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.