Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Iniesta megáll az ellenfél kapujától negyven méterre, felnéz, meglendíti a lábát, és a labda, gyönyörű ívet leírva, rárajzolódik Messi cipőjének az orrára! Nem pattan el, nem gurul tovább, ott megáll. Aztán egy gyors, szinte követhetetlen mozdulat jobbra, a védő balra dől, a földre kerül, a labda meg bevágódik a kapuba. Ez a foci!

Az is a foci, amit az Európa-bajnokságon látunk majd a 24 csapattól. Az egyiktől rosszat, a másiktól jobbat, és néhány válogatottól egyenesen zseniálisat. Öldöklő küzdel­mek, fényes felemelkedé­sek és tragikus bukások játszódnak majd a zöld gyepen, mi pedig nézzük, csodáljuk a hősöket, és drukkolunk. Mert ez a foci! Mert ez az a játék, amelyben a csapattal együtt a druk­ker is felemelkedik – vagy elbukik.

Kivéve akkor, ha a mi játékunkat elveszi a politika. Mert megmérgezi a játékot, elrontja a világ legjobb szórakozását, ha olyanra használják, ami idegen tőle, ha visszaélnek a szurkoló gyermeki kedélyével, érzelmes kiszolgáltatottságával.

A magyar foci Eb-szereplése ma ezerrel politika! A közmédia gusztustalan durvasággal hajtja a válogatott szereplését a kormánypárti propaganda jármába. Orbán szinte istenné vált az ő előadásukban, mert kijuttatta a csapatot az Európa-bajnokságra, és ezért neki kell, hogy hálás legyen a nemzet. A Nemzet, amely a focicsapat sikere miatt emelheti föl a fejét, ébredhet új öntudatra, amely Nemzet tehát mindent a focit fölemelő Orbánnak köszönhet. Aki meg nem drukkol, nem isteníti a féllábú titánokat, az mind hazaáruló.
Persze, minél több a remény, annál nagyobb bukás jöhet! Egy vereség, és a ma hálás publikum a megmentő ellen fordul. Azon persze akkor sem fog senki elgondolkodni, hogy mit ér az a nemzeti büszkeség, amely azon múlik, hogy a csatár belövi vagy nem lövi be. Ezért lehet legközelebb is rászedni bennünket!