Vélemény

Vélemény: Apróságok

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.02.11.

»Mindezt erőteljesebben is átélhetjük a rohanó világ nemtörődöm embereinek szürkeségében, ha kinyitjuk a szemünket és a szívünket.«

Ülünk a moziban, jönnek a világmegmentő hősök, leküzdik a gonoszt és a természet törvényeit, mi pedig megkönnyebbülten öblítjük le kólával a stáblistáig tartó feszültséget, s örömmel nyugtázzuk: részesei lehettünk valami jónak.

Holott mindezt erőteljesebben is átélhetjük a rohanó világ nemtörődöm embereinek szürkeségében, ha kinyitjuk a szemünket és a szívünket. Ahogy egy távolsági járat sofőrje is tett, miután egy 11 éves kislány jelezte: rossz járatra szállt, és a következő megállónál szeretne leszállni. A buszvezető nemcsak leengedte a fáradtságtól eltévedt gyerme­ket, de az utasokkal együtt meg is várta az időközben értesített és a helyszínre siető szülőket, akik nem győztek hálálkodni, illetve elnézést kérni a kellemetlenségért.

József – merthogy így hívják a közalkalmazottat – szülőként elképzelhetetlennek tartotta, hogy sötétedéskor egy kietlen területen magára hagyjon egy kislányt. Talán a gyerek vagy annak gondviselői helyébe képzelte magát, s ez elégnek bizonyult, hogy a gondolatot elhatározás és tett kövesse. Nem tett nagy dolgot, mégis, hiszem: az ilyen apróságoktól lesz szebb a világ.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961711
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961711
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek