Vélemény: Láz, álom

Ez iszonyú. Menekülnék, de nem tudok moccanni. Magyaráznék, hogy nem én voltam, és különben sem tehetek róla. De nem tudok kiadni hangot.

Mindenki engem néz. Néz? Tekintet módszerével elkövetett emberölés ez! Előttem a 3-as, 4-es sor teljesen hátra fordult.

És a színészek! Kedvenc mű­vészeim, akiket imádok, akiknek autogramjától, kedves pillantásától elolvadok – ezek félbe hagyták az előadást! Mondat közepén fejezték be a monológot, leültek, és engem gyilkolnak a szemükkel.

De miért is van ez az egész? Mintha egy mély pincéből vagy inkább saját sírgödrömből hallanék egy rettenetes hangot. „Megennélek a piacon”. Ja, persze, hát ez Shakespeare! Merthogy a Sok hűhó semmiért a kedvencem. Ezt a monológot állítottam be csengőhangnak a telefonomra.

Akkor hát megvan! Csak megcsörrent a mobilom, de nincs semmi baj! Ez tényleg sok hűhó semmiért – ugyanis az egészet csak álmodom! Ez a buta telefonom ébresztett fel a szunyókálásból. Jó, ideje kinyitni a szemem.

Kinyitom.

Ülök a színház nézőterén...

Kapcsolódó cikkünket ide kattintva olvashatja!