«Hát nincs igaza Lászlónak? Ő ott boldog, mi meg itt depressziósak. Hónom alá csapom kedvenc orvosomat, magam mellé veszem a családomat, s indulok az Égei-tengerre.»
László, a 63 éves magyar állampolgár havi kétszáz euróból tengeti életét Naxosz szigetén. Nem tudom, mihez kezd, ha egy szerette hirtelen betegsége miatt hipp-hopp Szegeden kellene teremnie. Vagy azt sem, mit tesz, ha neki lesz szüksége orvosra? A havi hétezer forintba kerülő életbiztosítása aligha fedez minden költséget, különben sem biztos, hogy Agia Anna rendelőintézete megnyugtató hely lenne, ha nagy a baj. Szóval ezek erős ellenérvek, hogy valaki csapot-papot hátrahagyva egy görög szigeten telepedjen le.
De! László nem csak barátokat, rokonokat és biztonságot hagyott itt! Itt hagyta a ködöt és a szmogot. A téli fagyokat, a zsúfolt strandokat. Vitákat és veszekedéseket. Hazug híradókat és önjelölt igazságbajnokokat. MLSZ-es főokosokat és fradista bőrfejűeket. Nagyvárosi tömegközlekedést és bunkó autósokat. Az ájtatoskodást és a hazugságokat. Jobbosokat és balfaszokat. Orbánt és Gyurcsányt.
Hát nincs igaza Lászlónak? Ő ott boldog, mi meg itt depressziósak. Hónom alá csapom kedvenc orvosomat, magam mellé veszem a családomat, s indulok az Égei-tengerre.
Kösz a tippet, Laci!
