Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Na, most lett elegem a debreceni kolbász miatt ebből a hungarikum nevű politikai szélhámiából! Mert a jó debreceni nem tréfa! Aki evett pár évtizede a Nyugati pályaudvar várójának galériáján, vagy egy vidéki piac kolbász­sütőjénél igazi debrecenit, az érti, miről beszélek. Mert akkor még volt egy-két öreg hentes, akik tudták, milyen húsból, hogyan készítsék. És az akkori nyomorúságos időkben, ha jó anyaghoz jutottak, meg is csinálták. És az a debreceni rövid volt, vaskos, és a szájban fantasztikus zaftok fröccsentek ki belőle! Semmi gumi, semmi beledarált bőr, mócsing, tartósító meg állományjavító.

Ma a debreceni hungarikum, ami az jelenti, hogy jó és magyar. De nem az! Rágós, íztelen, mócsingos. A hentes- szakma meggyalázása. És attól, hogy hungarikum, még nyugodtan lehet ilyen. Mert a hungarikum címet osztogatók nemcsak buták, de cinikusok is. Szórják a plecsniket, hogy vakulj, magyar, te vagy a menő csávó, de egy precíz termékleírást már nem mernek hozzá tenni.

Mármint hogy hungarikum az a debreceni, amely ilyen és ilyen húsból készül, ennyi és ilyen fűszerrel.  És a másik hatvan kitüntetett cucc is, a halászlétől a rigófüttyig. Csakhogy akkor a vietnami halutánzatból, téglaporos paprikával, kockákkal dúsított kotyvalékot nem lehetne szegedi halászlé néven árusítani. És akkor a pohos vendéglős, a csaló hentes, a paprikahamisító, egyébként kormánypárti, keresztény magyar vállalkozó nem szavazna a tökfejekre! És Borbás Marcsi népe sem lihegné, hogy úristen, ez egy valóságos hungarikum, és ilyen nagyszerűek vagyunk mi!

Ma egyetlen cég állít elő naponta pár tíz kiló ehető debrecenit. A többi simán szemét. Tessék mondani, most melyik ebből az, ami jó és magyar? Vagy a magyarnak így is jó?