Vélemény

Vélemény: Pötty

Lakat Eszter

Létrehozva: 2015.08.28.

Olyan földi erő nincs a világon, amely csak elgondolkoztatott volna arról, hogy Te meg én ne együtt menjünk végig az úton.

Február volt, amikor beleszerettem egy pöttybe! Mint a vírus rohant át a családunkon az érzés. Először jött a férjem!

Mutattam neki, nézte, majd annyit mondott: két rajongója már biztosan van a pöttynek. Aztán apukám következett, aki félmosollyal a szája szélén közölte: a világ legszebb pöttye ez! Anyukám zokogott és csókolgatni kezdte az apró pontot!

Így érkeztél közénk „kisbence”, nyolchetes pöttyként, egy csillogó fekete papírlapon, amit mi bekereteztünk, és minden nap egy picit szebbnek láttunk. Jóval a tizenharmadik hét előtt jártunk, amikor egy rendelőben először meghallottuk a szívdobbanásodat. Nevettünk, remegtünk, szárnyaltunk és repültünk, attól a pár taktustól, amit küldtél nekünk. Pedig akkor még – legalábbis a szabályzás szerint, amely a tizenharmadik hétig engedélyezi az abortuszt – még elválhattunk volna egymástól.

Olyan földi erő nincs a világon, amely csak elgondolkoztatott volna arról, hogy Te meg én ne együtt menjünk végig az úton.

Szeptemberben aztán kézzel fogható ember lett a pöttyből, aki annyira jól sikerült, hogy két év múlva újabb pöttyel a papírlapon jelentünk meg a családi összejövetelen…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715097910
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715097910
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715097910
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715097910
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715097910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715097910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715097910
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek