Tombol a nyári szünet. Az átlagos 16 éves magyar tini ilyenkor délig alszik, az ebédet tálcán, a tévé előtt eszi, majd találkozik a barátaival és kimegy a strandra.
Aziz is 16 éves, ő viszont hajnalban kel, mert felkelti az utca zaja, ő Budapest járdáin él. Ennivalóhoz ritkábban jut és strandra sem jár, annak is örül, ha megmosakodhat. Aziz ugyanis afgán migráns. Apja meghalt, anyját, rokonait elveszítette menekülés közben. Ő mégsem esik kétségbe. Egyedül, a kilátástalan nagyvilágban azon gondolkodik, hogyan tudná hasznossá tenni magát. Beáll önkéntesnek ebédet osztani, és a részeg dühöngő vízsugárként fröcskölő vénáját is egyedül szorítja el. „Én is ember vagyok, ő is ember, bajban volt” – mondja szerényen az őt hősként ünneplőknek.
A menekült Aziz rátermettségből, bátorságból és nem utolsósorban emberségből ötösre vizsgázott. Hiába nincs hazája, családja, otthona már most gazdagabb sokaknál. És ki tudja hány emberen segíthetne még, ha lehetőséget kapna egy jobb életre? Kívánjuk neki!
