Vélemény: Panni

kor
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 17. 11:00
»Tekintetében – amivel maximum már csak foltokat érzékel – ott van Magyarország minden pillanata az elmúlt majd’ harminc évből.«
Ferentzi András

Panni rekorder. A kecskeméti macskaasszonyság – cicának maximum a fiatal kis kölyköket lehet hívni – huszonnyolc hosszú évet húzott le az árnyékvilágban. Még alig száradt meg a tejfel a bajszán, amikor Kádár János leköszönt az MSZMP főtitkári székéből. Éppen csak nagykorú lett, amikor kikiáltották a harmadik köztársaságot.

Ebből ő persze nem sokat érzékelhetett, maximum annyit, hogy hirtelen több lett a hús a tálkájában. Legalábbis egy darabig. Aztán szépen lassan mindennek elkezdett műanyag íze lenni. Na ja, hisz’ megérkeztünk az EU-ba.

Panni látott már mindent. Pedig igazából csak a konyha és a nagyszoba közötti területet ismeri. Ezt viszont nagyon. Tekintetében – amivel maximum már csak foltokat érzékel – ott van Magyarország minden pillanata az elmúlt majd’ harminc évből.

Panni emberi korban mérve 128 éves. Arcára kiült már a végtelen fájdalom. Ha ő beszélhetne, ha elmondhatná, hogy mi fáj, akkor napokig csak panaszkodna. Valószínűleg nagyon elege lehet már ebből az egészből, mégis minden körmével ragaszkodik az élethez.

Akárcsak mi...

Cikkünk itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.