Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Az unió teljes tehetetlenségét látva Orbán, a déli kerítés bejelentésével, megpróbálja menekültügyben átvenni a kezdeményezést Európában. A szép szavakon és a teljes tanácstalanságon túl ugyanis az európai közösség még semmit sem mutatott fel: nem tudják, hogyan állítsák meg a Földközi-tengeren hajóval átkelő nyomorultakat, hogy mit kezdjenek a Líbiában már szervezett iparággá alakult embercsempész-hálózatokkal, csak azt tudják, hogy ahová megérkeztek a csónakosok, az az ország kezdjen velük valamit.

Ezeknek az országoknak, elsősorban Olaszországnak és Görögországnak, viszont elegük van abból, hogy saját testükkel álljanak az áradat útjába. A városaikat elözönlő, a parkokban berendezkedő, frissen érkezett emberek ellátása, gondozása már most meghaladja az erejüket. Arról pedig fogalmuk sincs, hogy mit kezdenek velük két hónap vagy két év múlva, hogy távolabbra már ne is tekintsünk. A francia–olasz határon, a tengerpart szikláin szorongó afrikai csapat, a velük farkasszemet néző rendőrök, a szárazföldön ellenük tüntetők, és a nélkülözőknek adományokat hozó helyi polgárok együttese mutatja legjobban Európa tanácstalanságát, zavarodottságát.

Orbán jól ismerte fel, hogy az élére állhat egy nagy jelentőségű, európai ügynek, és mint erős, egyedül kezdeményezni képes vezető mutatkozhat meg, és szövetségesekre is találhat. Nem csak politikai támogatást remélhet, de a közvélemény jelentős részét is maga mögé állíthatja, és erre támaszkodva sokak fejében visszamenőlegesen is újraértékeltetheti a róla eddig kialakult, borzalmas képet.

A kerítés senkit nem állít meg – ezt Orbán is tudja –, de puszta léte, vagy csak a vele való fenyegetés is alkalmas lehet arra, hogy uralja a pillanatot idehaza és Európában egyaránt. Ennél többre pedig egy politikus nem vágyik!