Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Pallagi Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 26. 09:30
Európa megrettent a partjainál rajzó menekültektől, megmozdult a lelkiismerete a vízbe fulladók tömegét látva, válságtanácskozott, majd nem csinált semmit.
Pallagi Ferenc

Az ugyanis, hogy még néhány hajót adnak a parti őrségeknek, egy kicsit több pénzt tolnak a menekülttáboroknak, és általában úgy politizálnak majd egyszer, hogy a nyomorultak inkább otthon maradjanak, egyenlő azzal, hogy nem csinálunk semmit.

Orbán Viktor csak azzal lóg ki a sorból, hogy ő brutális nyíltsággal kimondja azt, amiről a nyugati politikusok csak mismásolnak! Orbán szerint a válságtanácskozás nem Magyarországról szólt, mert nekünk nincs tengerpartunk. Az eszébe sem jutott, hogy van esetleg európai szolidaritás, meg uniós gond, amit együtt kellene megoldani. Nincs tengerpartunk, tehát nem a mi ügyünk. Persze azok a szudáni, eritreai, szíriai menekültek, akik a görög partoknál evickélnek ki, majd a magyar határ felé veszik az irányt, erről mit sem tudnak. Ők csak jönnek és jönnek.

Orbán szerint Európának nem kellenek a menekültek. Egy alig 450 milliós, elöregedő, fogyó népességű gazdasági térség egyik vezetője állítja ezt akkor, amikor a nyugati országok 24 óra alatt összedőlnének, ha a már náluk élő menekültek egyszerre hazamennének. Amit állít, nettó marhaság! Ám politikusként mégis igaza van, mert az európaiak többsége fél a bevándorlóktól, félti tőlük a munkahelyét, a szociális költségeket, és nem akar a velük élni, mert mások. Orbán azt mondja, amit a többség gondol. Pont azt, amit a nyugati szélsőjobboldali pártok is, és ezzel sok szavazatot szereznek.

Hogy ez nem humánus, és tagadja az úgynevezett európai értékeket? Kit érdekel, ha szavazatokat hoz? Hogy esélytelen a menekültektől az ostromlott Európa Erődöt megvédeni? Ez majd csak később derül ki, addig meg egy ma­gyar miniszterelnök már nem akar látni!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.