Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Pallagi Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 29. 10:00
Igaza van Orbánnak, kinyílik a bicska az ember zsebében! Főleg a kormány által a brókerügyben elkövetett töketlenkedés, hazudozás, cinizmus és arrogancia miatt.
Pallagi Ferenc

Mióta megtudtuk, hogy némely gazemberek a befektetők pénzének ellopásával gazdagodtak meg, Orbán és csapata két dolgot csinált! Gőzerővel próbálta rátolni a komcsikra az egész ügyet, ami öt év kormányzás után súlyosan nevetséges. Különösen úgy, hogy a komcsik által hozott törvények nem tiltották, hogy bármikor ellenőrizzék a brókercégeket, de nem akarták, sőt magát a törvényt is megváltoztathatták volna.

A Quaestor bebukása után az addigi kommunistázást felváltotta az erőlködés, hogy kimentsék magukat a nyakig érő szoaréból. A Tarsollyal mutyizó Szijjártó segítségére maga Orbán sietett, de úgy, hogy közben saját fejére rántotta a lisztet, s mára nehezen bújhat ki a bennfentes kereskedelem vádja alól. Ezért másutt börtön járna!

Hogy százmilliárdok égtek el, hogy az állam nem védte meg a befektetőket, de maga is üzletelt a trógerekkel, hogy a kormány imádott középosztályának utolsó tartalékait lopták el, senkit nem érdekelt közülük. Szégyen és botrány!

Tarsolynak 17 nap menekülési időt adtak. Pénzeket utalhatott, vagyont és bizonyítékokat tüntethetett el, egy bűnöző senkire írathatta a Quaestort, majd visszavehette. A cég hol csődöt jelentett, hol nem. A fillérek elsíbolásával rágalmazott, norvég pénzeket osztó civil egyesületet hadseregnyi kommandós szállta meg, Tarsoly előállításához és a cég vagyo­nának zárolásához tizenhat nap kellett.

Kinek az érdekében? Mi­ket írt alá a bérvezérigazgató bű­nöző? Hol van Tarsoly vagyona? A kormány hány tagjának, szervezetének pénze menekült ki időben, miközben az egyszerű polgár vagyona semmivé lett? Hol volt Polt, mit csinált Pintér?

Ki fogta a pórázuk végét, ha nem Orbán?
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.