Dicséretes elszántsággal harcol Vajda Attila. Az olimpiai bajnok kenusnál kevésbé elhivatott jellemek talán már az első figyelmeztető pofonnál bedobták volna a törölközőt, de ő inkább fityiszt mutatott a számára nem igazán kedvező előjelekre.
Nem mondom, bizonyos helyzetekben a várható nyereség érdekében megéri vállalni a veszélyt, de ezúttal több forog kockán. Legalábbis az egyszeri sportbarát arra is gondolhat, hogy Vajda az életét is kockára teszi a siker érdekében. A vérrög, a vérhigító szavak hallatán meghűl az ereiben a vér.
Annál is inkább, mert néhány szomorú tragédia – Fehér Miklós vagy Kolonics György esete – arra figyelmeztet, hogy nincs tökéletes biztonság. Igaz, por- és csíramentes párnák között, bicsérdista diétán éldegélve is – már amennyiben életnek lehet nevezni a nyers koszton való tengődést – megállhat az ember szíve.
Nyilván sokan aggódnak Vajda Attiláért. Okkal, joggal, de aligha lehet elvárni a csúcsokat megjárt kenustól, hogy egy vérrög miatt feladja álmait, és edzés helyett hímzőtanfolyamra járjon. Számára az is veszélyes lenne, mert már az első órán szíven szúrná magát a tűvel. S ha mégsem, a másodikon ölné meg az unalom.
