Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 08. 09:00
Orbán és kormánya csak az idén 80 milliárd forintot költ a királyi tévére és rádióra, további 70 milliárdot saját maga reklámozására. Ennek ellenére Ön nem tudhatta meg tegnap sem, hogy mi történt Magyarországon!
Pallagi Ferenc

Ezzel a pénzzel meg lehetne duplázni a felsőoktatásra költött éves keretet, rendbe lehetne hozni a kórházakat, el lehetne tüntetni a műtétekre várakozó sorokat, jól lehetne lakatni a most itt éhező 600 ezer gyereket, és még a legnagyobb tolvajlás mellett is épülhetne 150 kilométer autópálya. Mindezt az Ön jövedelméből vonják le, és adják Orbánnak, hogy tetszése szerint költse el.

Ha csak az Ön pénzéből fenntartott televíziót nézte, még nem tudhatja, hogy a hazáját kormányzó párt lát- ványosan kettészakadt. Nem tudhatja, hogy az ország miniszterelnöke elveszítette eddigi legfőbb szövetségesét, akivel felépítette ma kormányzó pártját, kitalálta a rendszer lényegét, kiválogatta és helyzetbe hozta tettestársait. Ön, ha csak az Orbán Tévét nézte – és milyen sokan vannak ilyenek! –, nem tudhatja, hogy Simicska Lajos milliárdos vállalkozó mától irtani fogja cégeinél Orbán miniszterelnök híveit, és Orbán miniszterelnök mától irtani fogja az államapparátusban Simicska milliárdos híveit, mert háború van köztük, totális háború. És azt sem tudhatja, hogy ez a háború arról szól, hogy ki birtokolja hazánkban a hatalmat, és arról, hogy ezzel a hatalommal milyen irányba forgassák az Ön hazáját.

Ön tudatlan és kiszolgáltatott annak a sunyi, gusztustalan propagandagépezetnek, amit az Ön pénzén működtetnek, arra számítva, hogy ettől Ön is sunyi lesz és beletörődő. Önt azzal etetik a saját pénzén, hogy ebben a harcban csupán 5 százalék adó megfizetéséről van szó, pedig nem, az Ön szabadságáról, biztonságáról, és gyermekei jövőjéről szól az egész látványos cirkusz!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.