Vélemény: Ki hisz már a köztévének?

Koncz Zsuzsa
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 03. 04:10
A neves futball-játékvezető, Zsolt István anno azt mondta: ha őt bundázásra akarták rávenni, soha nem jelentette az esetet. Úgy érvelt: nem azt mondták volna, hogy ő becsületes, hanem azt, hogy nyilván azért akarták őt megkenni, mert az a híre, hogy megvesztegethető. Pedig róla a korruptság nehezen volt hihető.
Szekeres Tamás

Hogy ez miért jutott most eszembe? Koncz Zsuzsa ugyanis azt nyilatkozta, ő tiltólistán van a köztévén. Lehet, hogy a Kossuth-díjas énekesnő téved vagy rémeket lát, de az egyértelmű: sokaknak hihető, amit mond.

Mert az tény: évek óta nem szólaltatja meg őt a királyi tévé (és rádió). Mit ahogy az is köztudott, többen, akik eljöttek a Kunigunda utcából, arról számoltak be, hogy megrostálták, kiket engedhetnek a képernyőre.
Meg különben is: arról az intézményről, ahol a bíróság által is hírhamisítónak minősített Papp Dániel tartalomigazgató lehet, joggal gondolhat bárki bármit. Először az ilyen figuráktól kellene megszabadulni, aztán ténylegesen közszolgálati tévéként működni, visszaszerezni a hitelességet, s utána lehet megsértődni Koncz Zsuzsára.

Addig meg szépen csöndben gondolkodni kellene a hitelességről.

Kapcsolódó cikkünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.