Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Pallagi Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 02. 09:00
Ne örüljenek, egy-két jó hangulatú tüntetés még nem a világ! Ettől nem rendül meg a rendszer, csak erősödik.
Pallagi Ferenc

Orbán Viktor átverte Önöket! Miközben látszólag meghajol az internetadó elleni tüntetések erejétől, és visszavonja a javaslatát, utat nyit egy, az eddiginél is veszélyesebb megoldásnak. Újra beveti a Nemzeti Konzultációnak nevezett nagy átverést, és néhány hónap múlva azzal vezeti be a netadót, hogy végül is Önök akarták!

Feltesznek majd levélben, pár milliárdért néhány értelmetlen, de sokféleképpen magyarázható kérdést, mint eddig is minden ilyen ak­cióban. Ellenőrizhetetlen módszerekkel kiszámolnak valamit, majd Orbán kijelenti, hogy a lakosság túlnyomó része azt akarja, hogy adóztassák meg az internetet. Ő ugyan ezt nem tartja annyira fontosnak, de nem tehet mást, meg kell hajolnia a nép akarata előtt!

Az egyik kérdés valahogy úgy szól majd: „Nézhetjük-e tétlenül, hogy az internet mocskot, kultúrszemetet és erőszakot zúdít védtelen gyerekeinkre?” Nem, nem, soha! – írják majd rémült nagymamák, és attól kezdve lesz jogalap, hogy a kormány cenzúrázza az internetet, hogy perek tömegét indítsa a média ellen.

A másik kérdés valahogy úgy szól: „Tűrjük-e, hogy gyarmatosító, multinacionális vállalatok százmilliárdos profitot keressenek rajtunk, majd azt adózatlanul kivigyék hazánkból?” Ezt, ugye, nem tűrhetjük, így ezzel fel is kérjük a kormányt, hogy a mi kedvünkért szíveskedjék megadóztatni az internetet és bármi mást, amit még óhajt.

Ne örüljenek, egy-két jó hangulatú tüntetés még nem a világ! Ettől nem rendül meg a rendszer, csak erősödik. Gyengülni akkor fog, amikor nem mennek haza a tüntetők addig, amíg valami tényleg nem változik meg. Addig még Viktoré a világ! Az Ön világa is.

Orbán meg vigyorogva hátradől, és készül a következő átverésre. A Békemenet legyen vele! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.