Vélemény: Nem csak betegnek

Társaim voltak ők gyermekeim felnevelésében, tanúi életem megannyi fontos eseményének, előidézői számos vidám pillanatnak. Családtagok, akikre néha éppúgy haragszik az ember, s pörlekedik velük, mint a gyerekeivel meg a házastársával, s eteti, kényezteti, öleli is őket. Kivívott jogaikat és jogosnak elismert érdekeiket tiszteletben tartjuk, kötelességeinket velük szemben éppúgy teljesítjük, mint ők: a kutyák vigyázzák a porta biztonságát, a macskák távol tartják a rágcsálókat, a vakondot és az idegen állatokat, mi meg gondoskodunk róluk. Amikor hazaérünk, lelkes fogadtatásban van részünk.

A két házőrző ugrándozik és hozzánk dörgöli az orrát, a macskák elénk szaladnak és a lábunkhoz bújnak. Valamennyien tudatják, hogy mi vagyunk a legfontosabbak az életükben. Ezt az érzést még az sem árnyékolja be, hogy persze tudjuk: érkezésünkkel már a vacsorájukra gondolnak. Amikor egy nehéz nap végén elheverünk a nappaliban a kanapén, a cicák az ölünkbe telepednek, dorombolnak, és végtelen nyugalmat árasztanak.

Az állatok nemcsak a beteg embereknek nyújtanak önbizalmat, a pótolhatatlanság érzését, hanem az egészsé­geseknek is. Leckét adnak rendszerességből és kötelességtudatból, feltöltenek bioenergiájukkal, és feltétel nélkül szeretnek, amit kevés embertől kapunk meg. Akinek magyarázni kell, miért jó állatokkal együtt élni, az valamit nem tud a világról, valami nagyon fontosból kimarad. Társaságukat receptre kellene felírni nem csak kórság, de búskomorság ellen is.

Kapcsolódó cikkünket itt olvashatják.