Vélemény: A Király visszatért!

Zámbó Jimmy
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 18. 05:00
Jimmy visszatér! Furcsa leírni is, de halála után tizenhárom évvel új albumokkal jelentkezik Zámbó Imre. Mert nem is egy, hanem egyenesen három lemez jelenik meg a piacon, amelyeken a Király feldolgozásait és dalait hallgathatjuk majd.
Győrik L. Ferenc

Amikor az erről szóló cikkünket olvastam, egy pillanatra meg is döbbentem, mert az említett albumok már évek óta ott lapulnak a hálószobám egyik fiókjában. Aztán megtudtam azt is: nem véletlen, korábban egyszer már kiadták azokat. Csak a jelek szerint nem azok, akik ezt jogszerűen megtehették volna.

Lezárult egy jogi procedúra: kiderült, kinek a tulajdonát képezik Jimmy felvételei, és kik tarthatják majd a markukat a bevételekért és a jogdíjakért. A kiadó bizakodó, nem tart attól, hogy a korongok leginkább az illegális letöltések útján terjednek majd.

Való igaz, Jimmy rajongói tizenhárom évvel ezelőtt is a negyven felettiek közül kerültek ki. Nem nehéz belátni, számuk azóta megkopott, sőt, a válság is biztos megtizedeli a vá­sárlói kedvet, de kijelentem: a toplisták csúcsa veszélyben van. Sőt, arany- és platinalemezek lehetnek az új Jimmy-korongokból.

Persze ismét vannak és lesznek is olyanok, akiknek nem tetszik ez az egész. De Zámbó Jimmy kapcsán nem volt ez másképp soha: életében és halála után is megosztotta a közvéleményt. Még a saját családját, szeretteit is. És azóta is hallani a hangokat, amelyek szerint Jimmy halála nem lehetett baleset.

De Jimmy él! Jimmy énekel és Jimmy újra a boltok polcain. Jimmy visszatér oda, ahol leginkább szeretett lenni: a toplisták élére. Isten hozott!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.