Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye

Orbán nem csak vágyni szokott a jobb jövőre, de tesz is azért. Most például csinálja a helyet a stadionokban a meccsre vágyakozó rendes embereknek. Vénaszkennerrel, mágneskártyával taszigálja ki a lelátókról a prolikat, a velük szövetséges lumpen prolikat és a szurkolói ultraközösségeket oly finoman színező, felsőközéposztályos lázadó kamaszokat. Nem kellenek már: vadak, hangosak, verekednek, zsidóznak, és ez zavarja a középosztályt a fociélvezetben.

Pedig a prolik az utolsó csoport, amely még ügyet lát a nem létező magyar futballban, amely még szentnek tekinti a klubszíneket, és üvölt­ve, de azt is megbocsátja, hogy nincsen foci. Most sorra jelentik be a bojkottot: a Fradi, a Debrecen után a Vidi ultrái is azt üzenik, hogy nem mennek be a puccos stadionokba, amíg vénaizékkel macerálják őket. Orbánék örülnek, mert így nem a kommandósokkal kell kiverni a vad gyerekeket a meccsekről, és azt hiszik, mindjárt minden lelátót megtöltenek a középosztály pirospozsgás szurkolói. No, ebben fognak csalódni!

A rendes emberek ugyanis nem bocsátják meg, hogy nincsen foci, az pedig nincsen akkor sem, ha a Viktor úgy tesz, mintha lenne. Az ő gyermekeik a Reálon, az Interen, az Arsenálon nőttek fel, őket már nem lehet alibifocival átverni. Különben sem a sta­dionokat nézik mostanában, hanem a fizetésesborítékot meg a leépítési hirdetményeket. Lecsúszásuk közepette csak kicsiny érdeklődést tanúsítanak a zöld gyepen történő nemzeti katasztrófák iránt.

A csodastadionban, a Fradi legutóbbi kupameccsén, nem volt összesen ötszáz fizető néző!