Ács János sírján mindössze néhány virág hervadozik. Rokonai nem tudtak kimenni a temetésére. Ott volt viszont az a három rendőr, aki kiszabadította. Sajnos megmenteni már ők sem tudták. Ács János meghalt.
Ács János meghalt. Három szó, a többség megvonja rá vállát. Senki sem ismerte itthon, mindössze néhány rokona siratja ezt a tragikus sorsú férfit, aki olyan szörnyűségen ment keresztül, amiről már el sem hisszük, hogy még ma is létezik.
Kevés undorítóbb dolgot talált fel az emberiség a rabszolgaságnál. Milliók haltak bele, ezrek tömték degeszre zsebeiket belőle. De hiába számoltak le vele „civilizált” népek, a rabszolgaság ugyanúgy ott van ma is mindennapjainkban. Mint egy rossz kórt, szinte lehetetlen kivágni beteg testünkből.
Ez lett Ács János végzete is. Egy jobb munkában, több pénzben, egyszerűen jobb életben reménykedő férfié, akit átvertek, megaláztak, leláncoltak, éheztettek és még ki tudja, milyen kegyetlenséggel bántak el vele. Ács János a szerencsésebbek közé tartozik. Őt még kiszabadították, így nem egy pincében kellett meghalnia egy koszos pokrócon. Noha valószínűleg sorsa már akkor meg volt pecsételve.
Ács János néhány hete a sínekre feküdt. Öngyilkos lett, de nem önkezével vetett véget életének. Ne legyen kétségünk felőle: azok az emberek ölték meg már évekkel ezelőtt, akik Kanadába csábították, majd rabszolgaként dolgoztatták. Ennél megalázóbb sorsot nehéz elképzelni egy emberi lénynek, hogy úgy bánjanak vele, ahogy még a kutyákkal sem szokás.
Ács János sírján mindössze néhány virág hervadozik. Rokonai nem tudtak kimenni a temetésére. Ott volt viszont az a három rendőr, aki kiszabadította. Sajnos megmenteni már ők sem tudták. Ács János meghalt. Az ő története legyen figyelmeztetés mindenkinek: nem vonhatjuk meg a vállunkat. Mert ki tudja, még hány Ács János lehet a világban. Reménytelenül.
