A Kicsihuszár egy igazi varázsló volt, amolyan „rosszkedvtolvaj”, aki nem tűrhette, hogy valaki a környezetében ne érezze jól magát.
Tudtunk a betegségéről. Az első híreket hallva – még tavaly decemberben – hideg fejjel azt mondtuk, ezt nem lehet túlélni. Aztán jöttek a friss hírek, hogy különféle kezeléseket kap, hogy Kínába utazik, majd hogy alternatív kezeléseket alkalmaznak rajta, és kezdtünk reménykedni.
Miért ne lehetne ő az egyik, aki majd pár év múlva nevetve számol be csodálatos gyógyulásáról? Olyan sokat olvasni ilyenről az interneten... Önző módon azt akartuk, hogy itt maradjon köztünk. Azt akartuk, hogy megint színpadra álljon és mi nevethessünk a játékán. Vagy sírjunk, mindegy! Csak játszani lássuk. Ahhoz nagyon értett. Ahogy az emberekhez is.
A Kicsihuszár egy igazi varázsló volt, amolyan „rosszkedvtolvaj”, aki nem tűrhette, hogy valaki a környezetében ne érezze jól magát.
Legemlékezetesebb találkozásunk az étterme megnyitóján volt. Több tucat híresség között meghívta vendégségbe Lang Györgyit is, de csak a bejáratnál derült ki, hogy a kerekes székes énekesnő nem tud lemenni a pincehelyiségbe, mert nincs lift. Györgyi felhívta telefonon Imrét, megköszönte az invitálást, és elmondta neki, hogy haza kell mennie, nem tud lemenni a meredek lépcsőn. Imre erre azt válaszolta: ha te nem tudsz lejönni, akkor mi megyünk fel!
Két perc múlva négy markos legénnyel a háta mögött jelent meg az ajtóban, a fiúk kezében asztalok, székek, poharak és roskadásig rakott tányérok voltak. Imre mögött pedig jöttek a hírességek is. Így történt meg, hogy a népes színészcsapat a Kertész utca járdáján mulatozott. Soha életemben nem láttam ennél abszurdabb, ugyanakkor szívet melengetőbb jelenetet. A járókelők kikerekedett szemmel kerülgették a sztárokat.
Sajnálom, Imre, hogy nem tudtam személyesen megköszönni az élményt!
