Szerkeszőségünk tagjait is elgondolkoztatta a debreceni postás esete, aki meglépett a pénzestáskával.
Soha
A jövedelem olyan, mint a lelkiismeret. Mindenkinek a sajátjával kell elszámolnia. Dolgoztam a kereskedelemben, többször is részt vehettem a nap végi sokmilliós forgalom átszámolásában. Érdekes volt látni annyi pénzt egyszerre, ugyanakkor egy másodpercig sem vonzott. Még csak a gondolattal sem játszottam el, mi lenne, ha lelépnék, leléphetnék a bankjegykötegekkel. Így neveltek.
Bár a pénz nem beszél, engem zavarna, ha tudnám, más vagyonából vagyok nagyvonalú vagy éppen nagymenő. S a lelki békém és a munkám által megkeresett összeg ennél sokkal többet ér. Ahogy azt sem hiszem, hogy van annyi milliárd, amiből futja egy egész hátralévő életre elegendő bűntudatot oldó altatóra meg üldözési mániára szedhető nyugtatóra.
Megnyomná?
Képzelje el, hogy egy bankban dolgozik, ahol ön a századik senki, és keres bruttó rohadt keveset. Ül egy számítógép előtt az egyenruhájában, amit meg kellett vennie, a kitűzőn a „mibensegíthetekzsuzsa" felirat, és a kaját otthonról hozza, mert a büfé drága. Sárga csekkel tele a pénztárcája, és reszket, hogy éppen mennyi lesz a lakás havi törlesztőrészlete, mert lassan nem bírja fizetni.
Persze svájci frankban, mert anno az a mosolygós szőke ribanc simán rábeszélte. Hajnalban kel, a három gyereket iskolába viszi, aztán épp, hogy beér, a beteg apjának meg kellene az életmentő gyógyszer, de drága.
Egyszóval ül a számítógép előtt, és ott virít egy billentyű, amit ha egy laza mozdulattal megnyom, hárommilliárd forint landol a lenyomozhatatlan bankszámláján. Ön megnyomná, kedves „mibensegíthetekzsuzsa"?
