Vélemény: Bohózat

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 05. 19:30
Ki hitte volna!? Úgy tűnik, sikerül végre dűlőre jutni ebben a burleszkbe hajlóan szürreális és unalomig húzott baloldali rapszódiában, amelyet úgy neveznek: jelöltcasting.
Ferentzi András

Ez a felületes szemlélő számára elképesztően vicces, közelebbről nézve mérhetetlenül ijesztő próbálkozás meghatározta a teljes baloldal, kvázi az ellenzék elmúlt jó néhány évét.

Mert mi a fenét is csinált az ellenzék az utóbbi időben? Tegye fel a kezét, aki visszaemlékszik bármilyen értelmes ötletre, konstruktív célra, programra, egyáltalán: ígéretre. – Nem csináltunk semmit négy évig – idézhetnénk egy klasszikust, pedig az őszödi beszédnek is már nyolc éve! Azóta sem nagyon történt semmi a baloldalon. Lehet itt sírni az antidemokrácia, meg még ki tudja, mi miatt, de valójában nem a kormány nyírja ki az ellenzéket, megteszi azt saját maga.

Most előállnak a megmentővel, szegény Falus Ferenccel, akit – efelől ne nagyon legyen kétség – Tarlós István úgy el fog verni, mint a kétfenekű dobot. Nem azért, mert ő olyan jó, hanem mert alig két hónap van arra, hogy a „mégmindignemhivatalosjelöltmertaCsabiisnagyonszeretneindulni” Falust felépítsék. Ez borzasztóan kevés, főleg annak tükrében, hogy sokan azt sem tudják, kiről van szó.

Néhány évvel ezelőtt volt egy kezdeményezés, hogy legyen Magyarországon is olyan viccpárt, mint például Izlandon. Ott még főpolgármestert is képes volt állítani a Legjobb Párt az elképesztően különc Jón Gnarr személyében.

Nos, nálunk kifejezetten szerencsések a humorkedvelők. Magyarországon ugyanis 2014-ben nem egy, hanem rögtön három viccpárt van. Ezen a bohóckodáson ugyanis már tényleg csak röhögni lehet. 

A véleményhez tartozó cikket itt olvashatja. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.