Vélemény: Legenda

Persze mindenki örül, hogy Schumi lépett előre egyet, de legyünk őszinték: a teljes gyógyulás nemhogy messze van, de nagy valószínűséggel elérhetetlen. Csodák persze vannak, de akármilyen nehezemre is esik kimondani, a Forma–1 történetének legnagyobb csillaga alighanem emberi roncsként fog tengődni élete végéig.

Nem vagyok én az Isten, hogy mások sorsáról döntsek, de úgy érzem, hogy ha most megkérdezhetném Schumit, örül-e annak, hogy így alakultak a dolgok (mármint hogy túlélte a síbalesetet), nemmel válaszolna.

Az olyan, szinte legyőzhetetlen hősöknek, mint ő, más sors járna. Leginkább hosszú és boldog élet, épségben, egészségben. Ha ez viszont nem adatik meg, akkor legalább valami méltó halál.

Egy gondolat bánt engemet,/ágyban, párnák közt halni meg!” Ez ugyan Petőfi gondolata, de szerintem a német autóversenyző ugyanolyan forradalmár volt a maga területén, mint a mi nemzeti költőnk. Nem tudhatom persze, mégis meg mernék rá esküdni: Schumi inkább választotta volna azt, hogy 300-as tempóval egy F1-es pálya betonfalában leli halálát élete virágában, mint azt, hogy ilyen sors jusson neki.

Ha majd felfogja már, hogy mi történik körülötte, két feléje áramló érzést biztosan fogni fog az antennáival. A szeretetet és a szánalmat. Előbbihez szokva van, utóbbi viszont új és feldolgozhatatlan lesz számára.

Az olyan eredményes, sikeres és nagy hatalmú fér­fiak­nak, mint amilyen ő, éppen a szánalom az, ami elviselhetetlen. Rosszabb, mint a halál.

Ez a legendák sorsa.