Ez a hírnév ára: a képernyőről, színpadról, filmvászonról ismert személyiség ilyenkor óhatatlanul vizsgázik: miként kezeli a történteket. Csilla rosszul vizsgázott. A revütáncosból lett színésznőről és műsorvezetőről az utóbbi években leginkább csak akkor hallunk, ha bajban van. Márpedig őt nem kényeztette el az élet.
Évekig súlyos autoimmun betegséggel küzdött, emiatt karrierje megtorpant, s közben húszéves házassága is jóvátehetetlenül tönkrement. Most pedig itt ez a baleset. Nem csoda, hogy érzékenyek az idegei. Olyannyira, hogy még egy derűs, jó hangulatú jógaóra után is csak könnyekkel válaszolt az újságírói kérdésekre, amelyekre pedig előbb-utóbb felelnie kell.
A hallgatás rossz üzenet olyasvalakitől, aki kifejezetten szerette a rivaldafényt egészen addig, amíg abból előnye származott. Amikor kellemetlen a rávetülő fény, a hajdani színésznő igyekszik árnyékba húzódni. Ennél azonban lényegesen súlyosabb jellemhiba, hogy Csilla épp csak annyira érzékeny, hogy önmagát sajnálja, a baleset vétlen áldozatai iránt már nem mutat együttérzést: nem látogatta meg a két sérült biciklistát, még csak nem is érdeklődött állapotuk felől.
Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Pártos Csilla miként vizsgázott KRESZ-ből, hibás volt-e a balesetben. Azt viszont bizton állíthatjuk, hogy emberségből megbukott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.