Vélemény: Tízezer perc

Simon Gábor még meg sem számolhatta az osztrák számlán lévő pénzét, mikor a publikum már azt is tudta, hogy mennyi az euró, a dollár és milyen címleteket fizetett be. Mióta tart a Simon-ügy, azóta ömlenek az információk. Már nem is lepődik meg senki azon, hogy a Magyar Nemzet szinte napi rendszerességgel közöl olyan tartalmakat, amelyek egyébként szigorúan titkos nyomozás részei, banktitkot képeznek vagy a titkosszolgálatok aktáiból származnak. Ezeknek az ügyeknek egy közös vonásuk van: a kiszivárogtató személye még soha nem lepleződött le.

Így volt ez persze annak idején a Kulcsár-ügyben is, de dalolt a hírlap teli torokból a Hagyó-féle nyomozás során is, és mindig, és mindig. A cége „becsületére” oly kényes Polt Péter most vajon ren­del-e el belső vizsgálatot, állít-e csapdát a bűnösnek, vagy megelégszik azzal a nyúlfarknyi rendőrségi vizsgálattal, amelynek eredményeként már be is jelentették: „nem az ügyészségről szivárogtak ki az információk”.

A bűnüldöző szervek működését szabályozó törvények nemcsak macerának vannak, hogy nehezebb legyen a nyomozás, de fontos garanciális szabályok. Szavatolják, hogy az állam érdekei ne sérüljenek, és hát mégiscsak azért vannak ezek a cégek, hogy a közt, ezen belül a közösséget megtestesítő államot szolgálják. Ám védelmet adnak ezek az eljárási szabályok a da­rálóba bekerülő állampolgároknak is. Önnek, neki, nekem még akkor is, ha valamelyikünk véletlenül ártatlannak bizonyulna.

Ócska banánköztársaságokban működnek úgy ezek a cégek, mint ahogy nálunk, csak azokban nem erőltetik, hogy demokrácia meg szabadságjogok.